A szigetszentmiklósi Nagy János szombaton Magyar Péter tüntetésén állította, hogy a település DK-s alpolgármestere többször járt Kövér László házában.


Egymást vádolják fideszes kollaborációval Szigetszentmiklós ellenzéki politikusai – fogalmaz az RTL Híradója. Míg Nagy János független polgármester szombaton Magyar Péter Kossuth téri tüntetésén lényegében az ellenzék, és azon belül legfőképp a Demokratikus Koalíció ellen indított verbális hadjáratot, addig a DK éppen őt vádolja azzal, hogy együttműködött a Fidesszel, hogy felvehesse 6 millió forintos prémiumát. A Pest megyei város polgármestere a szombati tüntetésen több mint százezer ember előtt azt állította, hogy a helyi DK-s alpolgármester rendszeresen Kövér László szigetszentmiklósi házában járt. A párt ezért még szombaton be is perelte őt, vasárnap pedig már azt állították, hogy bűnözői körök állnak mögötte.

A DK Nagy János azonnali lemondását is követelte. A megvádolt Jószai Attila azt mondta: soha nem járt a házelnök házában, és semmilyen módon nem egyeztetett vagy tárgyalt vele.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!