Az idén ötvenéves Joe Wright az elmúlt húsz évben számtalan kitűnő munkával tette le a névjegyét a filmvilágban, hiszen a Büszkeség és balítélet (2005), illetve a Vágy és vezeklés (2007) után többek közt összehozta a Tolsztoj-adaptáció Anna Kareninát (2012), a Fekete tükör egyik legsötétebb epizódját, a mindennél könyörtelenebb közösségi hálózat körül forgó Nosedive-ot (2016), a Winston Churchillt középpontjába helyező A legsötétebb órát (2017), ami hat Oscar-jelöléséből kettőt díjra is váltott.

A rendező most az olasz diktátor,


Benito Mussolini életéből farag nyolcrészes minisorozatot - írta meg a Variety.

A politikus hatalomra jutását, majd véres kezű diktátorrá válását bemutató M Antonio Scurati Olaszországban, illetve azon kívül is nagy port kavart regényén, az M: Son of the Century-t alapul majd, ami számos dokumentum, illetve tény rendezése után azt állítja, hogy a populizmust, illetve a fasizmus egyedül Mussolini találta ki - idézi a lap a Velencei Filmfesztiválon a Timothée Chalamet-t újra főszerepbe helyező Bones and All miatt jelen lévő producert, Lorenzo Mielit.
A nyolc epizód forgatása rövidesen megkezdődik majd a római Cinecittà stúdióban, stábjáról azonban még semmit sem lehet tudni, forgatókönyvét azonban
Az új pápát is jegyző Stefano Bises írja majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!