Mivel a kenyeret és cirkuszt elve ilyen borsos jegyárak mellett egész napra érvényesül, minden fesztiválnak muszáj gondolnia arra is, hogy mivel kösse le a közönséget azokban az órákban, amikor már sikerült felébredni és/vagy kijózanodni, de még nem kezdődtek el az érdemi koncertprogramok. Ha strandolható vízparton van a rendezvény, a dolog némiképp egyszerűsödik, hisz a többség elvan a vízben, ám a Szigeten, hiába a Duna-part, nem lehet rendesen pancsolni. Így aztán van ezer napközbeni program filmvetítésektől bábelőadásig. És ott van a Civil Sziget is.
A Civil Sziget réges-régi eleme a fesztiválnak, hisz a fesztiválkultúra mégis csak a Woodstock hippiszellemiségéből táplálkozik, s mint ilyen, illik valamiféle teret adni a társadalmi tudatosságnak. Ám ami néhány éve inkább a kényszeredett hittérítéstől és izzadságszagú aktivitásokba csomagolt repiajándék-osztogatástól volt hangos, az ma már egyáltalán nem ciki, sőt, a fesztiválterület egyik legérdekesebb foltja, ahol hangos és tematikus világmegváltás ugyanúgy helyet kap, mint a társasjátékok. Sőt, a valamely érthetetlen okból még fitt, és a fittségét labdázással, tollassal, frizbivel levezetni vágyó szigetelők is ide veszik be magukat, nemes egyszerűséggel azért, mert itt el lehet férni.
Idén a szokásos sajtójegyes kötelező körök helyett úgy döntöttem, önkéntesként leszek kinn a fesztiválon, egyrészt, mert menjünk közel az eseményekhez, másrészt meg mert megkerestek a lehetőséggel. De a jó hír az, hogy ezekhez a lehetőségekhez nem kell újságírónak lenni, vagy bármilyen más okból közel ülni az úgynevezett tűzhöz, sőt, még csak különösebben altruistának sem kell lenni hozzá. Minden fesztiválra, mindig keresnek önkéntest a szervezők, és bár itthon az önkéntesség kultúrája még épp csak felível, már most is egyre többen aktivizálják magukat ilyen formában, és ezek az emberek alighanem megerősítenének, amikor azt állítom: az önkéntesség nem önfeláldozás, hanem a kölcsönösen előnyös együttműködések egyik legemberibb formája. A fesztiválok esetében ez úgy néz ki, hogy az önkéntes ad valamennyi munkát, a fesztivál meg a lehetőséget, hogy ennek fejében az önkéntes ott lehessen a fesztiválon, általában elég rugalmas időbeosztással ahhoz, hogy azért a kedvenc előadója koncertjére el tudjon menni.
Ráadásul, ha emberünk rendelkezik minimális önismerettel, olyan önkéntes fogadószervezethez megy "dolgozni", ahol a feladatok közel állnak a lelkivilágához, és amely szervezettel már van valamennyi kapcsolata, így ami munkának van kinevezve, az valójában nagyrészt haverok körében töltött elég jó buli is lesz. A Civil Sziget szervezeteinél önkénteskedni emellett még azért is jó, mert a munka déltől este nyolcig tart, magyarán az önkéntes a fesztivál fontosabb fellépőiről biztos nem marad le - nem mintha nap közben nem lenne oké elugrani egy időre összefutni ismerősökkel, megnézni a kedvenc svéd sakálmetál leányegyüttesünk huszonhét perces fellépését, vagy, mondjuk, mint esetemben, gyógyszertárba, mert az igazi partiarcok lázasan mennek ki a Szigetre.
Én a Filantrópia adománybolt sátránál végeztem önkéntes munkámat, a fentiek betartásával, magyarán meglévő kapcsolat révén kellemes baráti körben, és képességeimhez illesztett feladatokkal az a verejtékes munka várt rám, hogy a sátorhoz tévedőkkel ékszereket gyártsak az upcycling jegyében, a kétes színvonalú fesztiváldivat - mely a "csipkemelltartó bármivel" jelszóval írható le - javításának érdekében. A Filantrópia tevékenysége egyébként több szinten is kimeríti a társadalmi felelősségvállalást, egyszerre ökotudatos, zero waste, és segít a rászorulókon. A bolt bevételeit egy Ág nevű falu megsegítésére fordítják, de ott sem szimpla adományokkal, hanem hosszabb távú megoldásokkal. A boltba le lehet adni adományként ruhaneműt, játékot, konyhai eszközöket, és még ezerféle dolgot, a szervezet tudatossága pedig főleg a ruhák sorsában figyelhető meg. A jó állapotú ruhákat extrém alacsony áron eladják a rászorulóknak, a még szintén jó állapotú, de valamiért mégis a bolt nyakán maradt ruhákat az Oltalom Alapítványon keresztül hajléktalanszállókra juttatják el, amit pedig ez a két szűrő kiszűrt, azok a hibás, elhordott, kopott ruhadarabok valamilyen formában új életre kelnek: bevásárlószatyor lesz belőlük a műanyag elleni harc jegyében, vagy kutyajáték, párna, esetleg ékszer. Némi marketingszemlélettel arra jutottunk, hogy a legjobb ötlet talán az lesz, ha ez utóbbira fókuszálunk, így a csíkokra vágott régi pólókból lett színes szalagokból karkötőt, nyakláncot és hajpántot készítettünk a gyerekkori kézművesszakkörök hagyományait követve, meglepő népszerűséggel.
Pontosabban miért is lenne ez olyan meglepő, hiszen a Civil Sziget tele van emberekkel! Főleg a némi nyugalomra, családbarát, pihentető elfoglaltságra, vagy éppen szellemi kihívásra éhes fesztiválozók helye ez, kutyás, gyerekes családok, még vagy már józan fiúk-lányok járnak erre, és bár a fő szállóige szerint a többség megy egy kört, aztán majd visszanéz, még így is minden sátornál folyamatos volt a mozgás, sőt, néha szinte több volt az érdeklődés, mint amivel elbírtak az önkéntesek. A szomszédos Game Station sátorban különféle fából készült társasjátékokkal játszhattak azok, akiknek volt ilyesmire szellemi kapacitásuk - egyébként meglepően sokaknak volt, bár hozzá kell tenni, hogy az első napon voltam kinn. De a hasonló kihívásokra egyébként is láthatóan van igény, mert több szervezet is készült ilyen aktivitásokkal, akadt nyomozás, akadálypálya, kocsmasportok, furcsa, torzított lencséjű, különféle bódítószerek hatását imitáló szemüvegekben végzendő ügyességi-koordinációs játékok, és klasszikus társasok is, sőt, aki végképp pengének érezte magát, a vitaklubot is kipróbálhatta.
A játékosítás egyébként alapjelszó a Civil Szigeten, hiszen mégis csak barátságosabb úgy tanítani és szemléletet formálni, hogy azt közben a résztvevők azért élvezik is, pláne, hogy jócskán akadtak fajsúlyosabb témákkal, családon belüli erőszakkal, hajléktalansággal, szegregációval, droggal, szegénységgel foglalkozó szervezetek is a területen. A legnehezebb dolguk alighanem nekik volt abban, hogy valamennyire élvezhető aktivitással vonzzák oda a közönséget a sátrukhoz. Ezeket a keményvonalas szervezeteket ebben a versenyben a különféle egészségüggyel kapcsolatos csoportok - bőrvédelem, mellvizsgálat, és társaik - követték, és egészen meglepő, hogy milyen kreatív megoldásokat találtak, a hallásvédelemmel foglalkozó Halló Holnap sátornál például meglepően hosszan elszórakoztam a hallás-, füldugó és fülhallgató-teszteléssel, pedig sem különösebben kütyümániás nem vagyok, sem hallássérülésem nincsen.
A környezettudatosság is majdnem ugyanolyan erős jelszó, mint a játékosítás, több direkten zöld témákkal foglalkozó szervezet is készült érzékenyítő-szemléletformáló programokkal - ezekben megnyugtatóan sok gyerek vett részt - és a nem szigorúan öko-tudatossággal foglalkozó szervezetek közül is sokan dolgoztak ki olyan programot, amivel meglovagolhatták a témát. A harmadik kulcsjelszóként pedig a multikulti jelölhető meg, ami, ugye, egyébként is a fesztiválok sajátja, a Sziget pedig még hangsúlyozza is a sokszínűségre törekvést, ami a Civil Szigeten is érzékelhető, már abban is, hogy a legtöbb sátornál mindig enyhe bizonytalansággal kezdődik a beszélgetés amiatt, hogy milyen nyelven is szólaljanak meg a felek, mi ezt a
magyar, english, italiano?
kérdéssel oldottuk meg. Komoly jelenléte van mindezen túl a különféle EU-szervezeteknek, vallási csoportoknak, a zsidó kultúrának, kisközösségeknek, szubkultúráknak és kisebbségeknek, az általános atmoszférát a nyitottság, a lazaság, a szeretet - van alkotós ölelés-osztogató sátor is - a kapcsolódás és a világmegváltás vágya hatja át, amivel a Sziget ezen csücske biztosan megvalósítja a fesztivál összes hashtaggé devalvált jelszavát.
Kiemelt kép: 24.hu / Farkas Norbert
