Jelentős kormányátalakítást jelentett be Sebastián Pinera chilei elnök szombaton, azt követően, hogy történelmi jelentőségű tiltakozást tartottak a dél-amerikai országban a társadalmi egyenlőtlenségekkel szemben.


Megkértem az összes miniszteremet, mondjon le annak érdekében, hogy új kormányt alakíthassunk, és képesek legyünk felelni ezekre a kérésekre

- mondta az államfő a nemzethez intézett üzenetében. Pinera ezenkívül bejelentette a rendkívüli állapot feloldását is vasárnaptól, ha azt "a körülmények lehetővé teszik", hogy - mint fogalmazott - hozzájárulhassanak a normalizációhoz, amelyet "oly sok chilei akar és kíván".

Pinera bejelentését megelőzően az EFE spanyol hírügynökség szerint 1,2 millióan vonultak helyi idő szerint pénteken a főváros, Santiago utcáira, hogy az ország gazdasági modelljének reformjait követeljék. A megmozdulás a korábbiakkal ellentétben békésen zajlott.

A dél-amerikai országban egy hete tartanak a tüntetések, amelyek gyakran zavargásokba torkolltak és 19 ember halálát okozták eddig. A Reuters hírügynökség szerint több mint 7000 embert vettek őrizetbe, és több mint 1,4 milliárd dollárnyi (több mint 415 milliárd forint) kár ért chilei üzleteket.

A tüntetési hullámot a fővárosi metrójegyek árának emelése váltotta ki. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas térítési díjai miatt. A chilei elnök a héten rendkívüli állapotot hirdetett, a közrend feletti ellenőrzést a katonaság vette át, kijárási tilalmat vezetve be Santiagóban és más nagyvárosokban. A lépés felháborodást váltott ki számos chileiben, akik szerint az elnök szavai és tettei az Augusto Pinochet néhai diktátor uralma alatt fennálló katonai uralomra emlékeztettek.

Pinera a héten új szociális paktumra szólított fel, ígéretet téve a minimálbér- és nyugdíjemelésre, arra, hogy eláll a tömegközlekedés jegyárainak emelésétől, és rendbe hozza az ország gyengélkedő egészségügyi rendszerét. A chilei hadsereg szombati közleményében tudatta, hogy helyi idő szerint aznap este feloldja a kijárási tilalmat. (MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!