Mielőtt még prostituáltakról, kokainról és az ezek kifizetését megalapozó korrupcióról szólt volna az önkormányzati választási kampány, olyan tradicionális dolgok is szóba kerültek, mint hogy egyik vagy másik jelöltnek milyen elképzelései vannak egyes közügyekről.

A budapesti főpolgármester-jelöltek például többé-kevésbé világossá tették, miként képzelik el a fővárosi közlekedés jövőjét. Ez a választókat is foglalkoztató kérdés, az utak állapota és a közlekedési dugók ott vannak a budapestieket leginkább bosszantó problémák között.

A fideszest ugyanaz zavarja, mint az ellenzékit, csak kevésbé

A fővárosiak nagyon elégedetlenek az egészségügyi ellátással és az autós közlekedéssel, a közbiztonsággal viszont nincs nagy gondjuk.

  • A független Puzsér Róbert egész kampányát a Sétáló Budapest koncepciója köré építette fel, az ő elképzelései a leginkább radikálisak a három mérhető támogatottságú jelölt közül.
  • Karácsony Gergely inkább a dugódíjban gondolkozik, de azt csak valamikor a távoli jövőben vezetné be. A közlekedési alapjövedelem is a programjának része, amivel szintén az autózásról szoktatná le a budapestieket az ellenzéki főpolgármester-jelölt.
  • Tarlós István inkább autópárti, de a behajtási díjat nem tartja ördögtől valónak ő sem. 2023-ra ígérte nemrég a bevezetését.

A dugódíj nem népszerű

A Závecz Research felmérése szerint, amelyet a 24.hu megbízásából készített, nem csoda, hogy Tarlós és Karácsony is (sőt a kormány is) húzd meg, ereszd meget játszik az eredetileg a négyes metró uniós támogatásáért cserébe megígért dugódíjjal, mert azt a budapestiek fele (51 százalék) ellenzi, egy jelentős kisebbség (38 százalék) viszont bevezetné.

A 40-59 éves korosztályban nagyjából fele-fele az arány a támogatók és az ellenzék között, a többi korcsoportban inkább ellene vannak a dugódíjnak a fővárosiak, különösen a legidősebbek. Nem és végzettség szerinti viszont nem nagyon látszanak különbségek a hozzáállásban, de még a párthovatartozás sem meghatározó: a fideszesek 37, az ellenzékiek 42 százaléka vezetné be a behajtási díjat. (Hogy pontosan hol lenne a behajtási övezet határa, és mennyi lenne a díj, azt nem tudni - ez nem könnyíti a kérdés megválaszolását, az összes megkérdezett majdnem 90 százaléka azonban így is állást tudott foglalni.)

Az is látszik, hogy a belső kerületekben népszerű lehet az a politikus, aki megígéri a behajtási díjat. A szűken vett pesti belváros (V., VI, VII. kerületek) választói közül például jóval többen (49 százaléknyian) támogatják a dugódíjat, mint ahányan ellenzik (35 százalék).

A centrumhoz közelebb lakók közül ugyanannyian vannak a behajtási díj ellen, mint mellette. A külső kerületekben élők viszont határozottan ellenzik azt, hogy fizetniük kelljen a belvárosba autózásért: a legalább hetente egyszer behajtók 34 százaléka támogatja a dugódíjat, 60 százalék ellenzi, de az ennél ritkábban vagy egyáltalán nem autózók között is hasonló az arány.

A radikálisabb megoldást többen támogatják

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy az autók belvárosból való kitiltásához és sétálózónák kialakításához hogyan állnak a budapestiek, és némileg meglepő módon ezt a radikálisabb intézkedést többen támogatják. Vagyis feltehető, hogy vannak olyanok, akik azért nem szeretnék a dugódíjat, mert nem tartják elég drasztikus megoldásnak. A belvárosi autózási tilalmat és a sétálóövezetek kialakítását ugyanis 49 százalék helyesli, és 45 százalék utasítja el.

A korcsoportos bontásban az látszik, hogy a középkorúaknál vannak csak többségben az autók kitiltásának ellenzői, a másik két korosztály többsége, ha szűken is, de inkább a sétálózónákra szavazna. Az ellenzékiek és a pártnélküliek ugyanolyan arányban támogatnák az autók kitiltását (51 százalék), a fideszesek pedig inkább ellene vannak, de közülük is 44 százaléknyian is válaszoltak úgy, helyeselnék az autómentes belvárost, és 49 százalékuk ragaszkodik az autózáshoz.

Az alábbi ábrán a különböző városrészekre vonatkozóan is megmutatjuk a támogatók és ellenzők arányát:

Módszertan

A felmérés 800 ember megkérdezésével készült, Budapest felnőtt népességét reprezentáló mintán. Az adatfelvételt telefonon végezték, augusztus 26. és 31. között.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!