Nagyon sokan gondolták úgy, hogy a pandémia alatt a lakásárak csökkenni fognak, de így az év vége felé közeledve látszik, hogy nem fog beteljesülni. Idén az új építésű lakásárak szálltak el jobban, a használt lakások ára is emelkedett, de nem ekkora mértékben. A KSH első negyedéves jelentése alapján is látható az előzőekben említett tendencia. 2021-ben az új lakások árai 8,5 százalékkal, míg a használt lakások árai 0,5 százalékkal emelkedtek.

Mi a helyzet a Budapesti ingatlanok táján?

Az árak emelkedése most is látványos, hiszen, ha az új építésű budapesti ingatlanokat tekintjük meg, akkor máris látszik az árakon az elmúlt időszakban bekövetkezett építőanyag drágulás. Budapest egyes részein és vidéken is találni olyan területeket, ahol nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk. A főváros egyes részein mégis csökkentek az árak és bizony vannak olyan vidéki városok, ahol jócskán megemelkedtek a lakásárak.

Mi történt a fővárosi albérlet árakkal?

A budapesti albérlet árak év elején enyhén emelkedő tendenciát mutattak. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen a diákok ezreinek nem jutott kollégiumi elhelyezés és megkezdték az albérletek keresését. Az albérlet árak ebben az időpontban újra a magasba szöktek. Július környékén Budapesten 1,8 százalékkal, míg országosan mintegy 1,6 százalékkal emelkedtek az albérletárak. Ebben az időszakban a járvány miatt bizonytalanság már alábbhagyott és a piac megint magához tért.

Milyen áron lehet most a fővárosban albérletet és lakást találni?

Újlipótvárosban egy 77 négyzetméteres nappali 2 hálószobás lakás bérleti díja a Szent István park közelében 250 000 Ft/hó környékén alakul. Ha sokkal olcsóbb albérletet keresünk, akkor a IV. kerületben 1 szobát már bérelhetünk havi 50 000 Forint környékén, ám itt akár több lakótárssal is osztozni kell az ingatlanon. Akik a IX. kerület környékén nézelődnek például a Bokréta utcában bérelhetnek egy szobát 90 000 Forint környékén.

Itt már nagyobb az ingatlan alapterülete, de ugyan úgy több lakóval kell osztozni az ingatlanon. Egy teljesen önálló lakás a XIV. kerületben Alsórákoson 80 000 Forint/hó, de itt a kis alapterület ellenére már nem kell osztozni más lakókkal az ingatlanon. Ha ingatlant szeretnénk vásárolni, ugyan ezekben a kerületekben akkor egy 73 négyzetméteres lakáshoz Újlipótvárosban 74 millió Forintért juthatunk hozzá. A IX. kerületben a Gyáli út környékén egy kisebb lakás elérhető 14 500 000 Forintért, míg a XIV. kerületben egy kisebb garzont megszerezhetünk 13 500 000 Forint környékén.

Milyen albérlet és ingatlan árakkal találkozhatunk a nagyobb városokban?

Most nézzük meg például a Startlak oldalán, hogy milyen albérlet árak vannak a vidéki nagyvárosokban. Nézzük meg első körben Pécset. Pécsen legolcsóbban egy 44 négyzetméteres lakást találtunk a Dombos utcában 6,7 millió Forintért. Pécsen a legdrágább hasonló méretű lakás ára 45 millió Forint, amely természetesen újépítésű. Pécsen a legolcsóbb 40 négyzetméter körüli albérlet 70 000 Forint környékén van, míg a legdrágább 200 000 Forint. Debrecenben a kiadó kisebb lakások havi szinten szintén 85 000 Ft környékén bérelhetők ki, míg a drágábbak 220 000 Forint. Az eladó kis méretű ingatlanok Debrecenben 17 990 000 Forinttól indulnak és a legdrágább 76 millió Forint. Ebből láthatjuk, hogy vidéki nagyvárosokban is mekkora eltéréseket tapasztalhatunk. A 2 város közül látványosan Pécs az olcsóbb.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!