Ablakszigetelési programot hirdetett a Budapest Airport közel ezer lakás számára a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezetében, írja a Magyar Nemzetre hivatkozva az állami hírügynökség. A programra jelentkező ingatlanokon 400 ezer forint értékben zaj- és hangszigetelő üveglapokat szerelnek fel, ezzel csökkentve a repülőforgalomból származó zajártalmat. Az érintetteket a részletekről levélben értesíti a Budapest Airport.

"Ez gyakorlatilag a halálsor" - ilyen az élet a repülőtér mellett

Elviselhetetlen zaj, kerozinnal szennyezett levegő, tetőkről potyogó cserepek. Rákoshegy lakói szerint az ő jogaikat és egészségüket egyszerűen semmibe veszik.

Korábban a kormány megállapodott a fővárossal, hogy Budapest fölött éjszakai repülési tilalmat vezetnek be, hogy korlátozzák a zajártalmat, éjfél és hajnali 5 óra között eszerint nem szállnak majd gépek, ha pedig ezt megszegi a reptér, akkor zajvédelmi díjat kell fizetnie. Az ablakszigetelési programot is e csomag részeként hirdette meg Palkovics László innovációs miniszter. Az éjszakai tilalom ugyan elvileg napi 4-5, éjfél után közlekedő gépet érintene.

Kiemelt kép: MTVA/ Máté Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!