Feltűnően sokat szerepel Magyarország nagy brit lapok cikkeiben a napokban: a 444 vette észre, hogy a Telegraph és az Express is arról írt az utóbbi órákban, hogy a magyar kormány együttműködhet Boris Johnsonnal annak érdekében, hogy megvalósulhasson a Brexit, ha ugyanis a magyar kormány megvétózza a Brexit elhalasztását, az Johnson malmára hajthatja a vizet. A híroldalak az alapján kezdtek el gyanakodni, hogy napvilágot látott egy videó, melyen az látszik, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter és Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni nagykövet péntek reggel pont abból az épületből távozik, ahol Johnson és pártja épp rendkívüli kormányülést tartott.


Jelen állás szerint a brit kormány arra kényszerülne, hogy a Brexit október 31-re időzített elhalasztását kérje, mivel nem tudtak megegyezni az EU-ból való kilépés feltételeiről. Ezt a halasztási kérelmet az EU tagállamainak is jóvá kell hagyniuk, ahogy az eddigiekkel ezt rendre meg is tették - itt jön képbe a magyar vétó lehetősége. Szijjártó korábban arról beszélt, hogy ha ilyen kérést kapnának, akkor sem feltétlenül cselekednének annak megfelelően, hanem meghoznák a saját döntésüket, ugyanakkor azt is mondta, hogy elege van már abból, ahogy az EU a Brexit ügyét kezeli. A most felröppent híresztelésre, hogy Johnson kérésére megvétóznák a halasztást, a BBC-nek azt válaszolta, hogy nem érkezett hozzájuk ilyen kérés. Boris Johnson jelenleg elég elkötelezett amellett, hogy a halasztás ne történhessen meg, és október 31-vel az ország kiléphessen az Unióból, akár sikerül rendezni a kilépés feltételeit, akár nem.

Kiemelt kép: Simon Dawson/Bloomberg via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!