A brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke szerint még mindig nincsenek meg az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodás feltételei - írja az MTI. A két vezető valószínűleg személyesen vitatja meg a továbbiakat a következő napokban.


Boris Johnson és Ursula von der Leyen hétfő este - két napon belül immár másodszor - másfél órás telefonbeszélgetést tartott, a megbeszélésről kiadott közös közlemény szerint elsősorban azért, hogy "leltárt vegyenek fel" a majdani viszonyrendszerről folyó tárgyalásokról.

A Downing Street által ismertetett közlemény szerint Johnson és von der Leyen megállapította, hogy továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek a három kritikus jelentőségű területen: az egyenlő versenyfeltételek, a megállapodás betartatásának módozatai és a halászat szabályozása ügyében. Egyetértettek abban is, hogy emiatt nem jöttek létre a feltételei a megállapodás végső formába öntésének.
A közös közlemény ugyanakkor egyenes utalást tesz arra, hogy Boris Johnson és Ursula von der Leyen a következő napokban személyesen tárgyal Brüsszelben a fennmaradt nézetkülönbségekről.

Kiemelt kép: Boris Johnson brit miniszterelnök Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadja a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. előtt 2020. január 8-án. MTI/EPA/Andy Rain


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!