Az első Borderlands 2009-ben robbant be a köztudatba, és a rajzfilmszerű cel-shading grafikával készült belső nézetes lövöldözős őrület hamar megtalálta az utat a játékosok szívéhez. A programot fejlesztő Gearbox nem találta fel a spanyolviaszt, de ügyesen ráéreztek, hogy az FPS műfaj, a nyitott játéktér, a Diablo-szerű felszerelés-hajszolás és az egyedi fejleszthető képességekkel rendelkező karakterek remek kombinációt képeznek. Ezen receptből meg is született minden idők egyik legszórakoztatóbb looter shootere, ahol az a lényeg, hogy a lehető legjobb felszerelés birtokában harcoljuk keresztül magunkat a néhol teljesen elmebeteg sztorikat és karaktereket felvonultató küldetéseken.
Az első részt 2012-ben követte a Borderlands 2, 2014-ben pedig elkészült az időrendileg a két számozott epizód között játszódó Borderlands: The Pre-Sequel. Az elmúlt öt évben csend honolt a széria táján (bár közben készült egy kalandjáték Tales from the Borderlands címmel), amit szeptember 13-án tört meg a Borderlands 3. Az új epizód nem forradalmasítja a tíz éve kikotyvasztott receptet, csupán tökéletesíti azt, ismét minimum húszórányi színpompás őrületet biztosítva a rajongóknak.
Ami tényleg nem változott
A játék nyitánya ismét a Pandora bolygóra kalauzolja a játékost, ahol kezdésként hőst választunk magunknak. Ezúttal négy kaszt áll rendelkezésünkre: Amara különlegessége a szellemkard, Moze-nak egy bármikor előrántható lépegetője van, Fl4k ellenfélre éhes bestiákat tud megidézni, Zane pedig a kütyük mestere: drón, pajzs vagy az ellenfeleket megtévesztő hologram segíti a játék 85%-át kitevő csaták során.
A karakterek fejenként három képességfával rendelkeznek, amiken az aktív és passzív képességek a szintlépések után járó pontokból (vagy modokkal) nyithatók meg. A rendszert átlátni nem feltétlenül egyszerű feladat, de az kétségtelen, hogy a megannyi lehetőségből mindenki a saját játékstílusához passzoló hőst pakolhatja össze, és kizárt, hogy a kooperatív játék során két ugyanolyan képességekkel rendelkező karakter randalírozzon - még úgy se, ha egyébként ugyanazt a kasztot preferálják a játékosok.
Fegyverből kezdésnek kettőt viselhetünk (később ez négyre bővül), és ahogy a mordályok esetében, úgy a gránátnál és a pajzsnál is figyelni kell, hogy mindig a lehető legjobb statisztikákat biztosító példányokat tartsuk magunknál. Ami a gyilokszerszámokat illeti, azokból ismét végeláthatatlan mennyiséget kapunk: kilenc fegyvergyártó (egyedi funkciókkal), több típus (kézifegyver, shotgun, gépkarabély, mesterlövész stb.), eltérő lövedékek és sebzésfajták, amiknek az erősségét nagyban befolyásolja az adott lőszerszám színnel jelölt gyakorisága. A leghétköznapibb a szürke, a legritkább az aranysárga.
Ebből fakadóan a Borderlands 3 egyik legjobb része még mindig az, mikor a lehengerlő túlerőt felvonultató küzdelmek után izgatottan kutatjuk át a csatateret, annak reményében, hogy az elszórt eszközök nagyobb hatékonyságot biztosítanak számunkra, mint az éppen viselt fegyverek és kiegészítők.
Van új a nap alatt
Bár a játékmenet számottevően nem változott az elődökhöz képest, így is akadnak olyan részei a Borderlands 3-nak, amiknek hála frissnek hat a tízéves formula. A legfontosabb, hogy csupán az első 1-2 óra szögez minket Pandora már unalomig ismert (és meglehetősen sivár) világához. A sztori egyik (forduló)pontján életet lehelünk egy hatalmas űrhajóba, ami innentől nemcsak bázisként funkcionál, de
lehetőséget biztosít más bolygók meglátogatására.
Prometheán egy hatalmas városban zajlik a móka, az Eden-6 lényegében a helyi Amazonas, kellően változatos flórával, Athenas kolostorokkal és szerzetesekkel zsúfolt világa pedig olyan, mintha Tibet egy futurisztikus verzióján járnánk. A változatosságra ezúttal tényleg nem lehet panasz, ráadásul a Borderlands 3 nem vesztett a humorából sem, így minden egyes helyszínen viccesebbnél viccesebb figurákkal kerülünk kapcsolatba, ami igencsak feldobja a folyamatos lövöldözést.
Utóbbit a korábbi epizódokban tapasztaltnál az is jóval élvezetesebbé teszi, hogy a kezünkbe kerülő fegyverek nemcsak külsőre és képességeikben különböznek, de végre a kezelésükben is. Az eltérő típusú és márkájú gyártók modelljei egész másképp reagálnak, ha elsütjük őket, méghozzá a súly és az erő függvényében, ami nemcsak színesíti a tűzharcokat, de a megfelelő eszközök utáni vadászatot is élvezetesebbé teszi, hiszen két ugyanolyan mordály egymás után biztos, hogy nem kerül a kezünkbe.
És ez még nem minden, hiszen jelentős fejlődésen ment át a karakterek mozgáskultúrája is, és egészen új módokon léphetünk interakcióba a környezettel. Futunk, ugrunk, felkapaszkodunk dolgokra (ez néha nélkülözhetetlen a célunk és a titkos/trükkös helyek eléréséhez), az átlagosnál melegebb helyzetekben pedig becsúszhatunk a fedezékek mögé. Ezt a mozdulatot akár még támadásra is használhatjuk, sőt arra is van lehetőség, hogy a hordókat az ellenfelek közé rúgjuk, hogy aztán egy jól célzott lövés után az arcukba robbanjon valamilyen pusztító matéria.
Pont kerül az i-re
Ahhoz viszont, hogy a végeláthatatlan lövöldözés valóban szórakoztató legyen húsz órán át, kellett az is, hogy a Gearbox ismét maximumra járassa az őrületet. A főgonoszként funkcionáló, az influenszereknek görbe tükröt állító ikerpár ugyan kicsit vérszegényre sikeredett, de a többi figura abszolút rendben van, és a fő szál, illetve a mellékküldetések nagy része is kellően beteg humorral van megáldva,
a tengernyi popkulturális utalásról nem is beszélve.
Gilmore Girls rajongóként például imádtam, hogy az egyik bolygón összeakadunk egy pergő nyelvű, Lorelei nevű karakterrel, aki gyilkos hangulatba kerül, ha nem kap időben kávét, és ad is egy olyan küldetést, ahol az a feladat, hogy szerezzünk neki barna nedűt a kedvenc helyéről.
A humor ráadásul kicsit szofisztikáltabb, mint az előző részekben, bár jó eséllyel nem annyira, hogy azok is élvezzék, akik nem tudták elviselni a korábbi részek hangulatát. A játékra ráadásul összességében is igaz: aki szerette az előzményeket, az most is kiválóan fog szórakozni, de aki tíz éve nem esett szerelembe, az jó eséllyel most sem fogja két-három óránál tovább bírni ezt a sajátos hangulatú őrületet.
A Borderlands 3 a rajongók igényeit kielégítő folytatás, aminek az egyetlen komoly hibája, hogy kissé elkapkodták a kiadását. A megjelenéskor PS4 Prón a program közel játszhatatlannak bizonyult Resolution módban, PC-n is sokan számoltak be teljesítménybeli problémákról, az osztott képernyős és kooperatív módban pedig rengetegszer futottunk a játékmenetet teljesen élvezhetetlenné tévő szaggatásba.
Szerencsére erről a fejlesztők is tudnak, a napokban meg is érkezett az első patch, ami igyekszik orvosolni a problémákat, szóval a kezdeti döccenők hamarosan nem lesz nyoma. Csak az őrült hangulat marad, ami a sztori végigjátszásával sem ér véget, hiszen a Gearbox kőkemény új ellenfelekkel biztosítja, hogy azoknak is legyen tennivalója, akik a történet lezárultával is harcolnának és fejlődnének tovább.
A Borderlands 3 szeptember 13-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünket a PlayStation 4-es verzió alapján készítettük.
