A házigazda horvátokkal szemben elveszített Európa-bajnoki döntő után csalódottan értékeltek a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai, akiknek Novák Katalin köztársasági elnök akasztotta a nyakukba az ezüstérmet, de mindannyian azt hangsúlyozták, hogy Splitben ismét jó útra lépett a csapat.

Éreztem, hogy nehéz lesz, mert az eddigi mérkőzéseken is sokkal több előnyt kapott a hazai csapat. Az volt a taktika, hogy az elején nem szabad elengedni a riválist, ez ugyan bejött, mert szoros volt az állás, de a végén mi hibáztunk, a bírók pedig ráléptek a gázpedálra

- értékelt Varga Zsolt szövetségi kapitány.

"Azért vagyok kissé csalódott, mert közel éreztem a győzelmet, illetve az bánt, hogy a kihagyott ötméteres ellenére belenyúltak a mérkőzésbe."

Kapcsolódó

Drámai csata az Eb-döntőben, ezüstérmes a magyar válogatott

A címvédő magyar vízilabda-válogatott egy végletekig kiélezett mérkőzésen kapott ki a házigazda Horvátországtól az Európa-bajnoki döntőben.

A júliusban kinevezett, játékosként olimpiai bajnok szakvezető közölte, a csapat nagyon messziről indult, mégis nagyon közel került a célhoz. Szerinte a válogatott ismét jó úton jár, ezért folytatni kell ezt a munkát. Az alaposan megfiatalított együttesből - öten maradtak a két évvel ezelőtt Eb-aranyérmes gárdából - senkit nem kívánt kiemelni, de azt kiemelte, hogy mindenkivel maximálisan elégedett volt.

A Pro Reccóval Bajnokok Ligája-győztes Zalánki Gergő szintén arról beszélt, hogy azért érez csalódottságot, mert benne volt a mérkőzésben a győzelem lehetősége is. Úgy vélte, a végén picit többet hibáztak, mint az ellenfél, de úgy vélte, ennek a fiatal együttesnek lesz még ideje javítani, és egy-két nap múlva felértékelődik majd az ezüstérem.

Rengeteg kiállítást kaptunk, de ezt tudtuk, hogy így lesz, ezúttal viszont nem állt úgy össze az emberhátrányos védekezésünk, mint az előző találkozókon

- fogalmazott a kapus Vogel Soma, aki szerint ehhez a jó eredményhez a csalódást keltő vb-n szerepelt játékosok "bosszúvágya" és a fiatalok bizonyítása vágya is kellett.

Így is nagy dolgot vittünk véghez, például megvertük a világbajnok spanyolokat, de nem sikerült befejezni a melót. Viszont nagyon jó úton járunk, mert igazi nagybetűs csapatként küzdöttünk az egész Eb-n, és majd az olimpián kell felérni a csúcsr

- mondta a csapatkapitány Jansik Szilárd, akit a kontinenstorna legjobb játékosának választottak, de közölte, a díját - bár hatalmas elismerésnek tartja - azonnal elcserélné az aranyéremre.

A magyar válogatott a hazai vb-n csalódást okozó hetedik hely után új szövetségi kapitánnyal és megfiatalított kerettel magabiztosan menetelt a döntőig a szerbeken, a montenegróiakon és a világbajnok spanyolokon keresztül. A fináléban végül 10-9-re alulmaradt a hazai közönség támogatását élvező horvát csapattal szemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!