Az energiafüggetlenedésben a biogáz is fontos szereplő lehet, hiszen az unión belül előállított biogázok mennyisége évről évre növekszik, és hatékonyan hasznosítható megújuló energiaforrásról van szó. A PRM-CEE tanácsadó cég energiaügyi szakértője, Pomozi Tünde szerint Magyarországon is jelentős a megújulókon belül a biomassza részaránya, és további lehetőségek vannak a hazai biomassza alapú energetikai beruházásokban.

A megújuló gázok határokon átnyúló kereskedelmének elősegítéséhez, valamint további beruházások ösztönzéséhez azonban a befektetőknek és a piacnak egy stabil, egységes és kiszámítható jogszabályi környezetre lenne itthon szüksége. Ennek egyik fontos lépéseként a biometán termelés után kiadható származási garancia (GO) mielőbbi igénylésének lehetővé tétele egyértelmű pozitív jelzés lenne a piac felé mind termelői, mind pedig vásárlói oldalról nézve. A szakértő szerint azért is lenne különösen fontos ez, mert az uniós szabályozás 2021 júniusától kötelezően előírja a tagállamoknak, hogy a származási garanciákat terjesszék ki a megújuló gázokra is.

Mi a származási garancia (GO)?

Olyan elektronikus dokumentum, amely hitelesen tanúsítja a végső fogyasztó felé, hogy az energia egy meghatározott részarányát vagy mennyiségét megújuló forrásból állították elő. A GO tehát egy olyan piaci jellegű szabályozási eszköz, amely bevételi forrást jelent a termelőknek, ezáltal hozzájárul a megújuló energiatermelés arányának növeléséhez; a cégeknek, ipari szereplőknek pedig lehetőséget biztosít arra, hogy hitelesen tanúsítsák karbonsemlegességi törekvéseiket. A kereslet a hiteles és jól ellenőrizhető származási garanciákra az utóbbi években egyre nagyobb mértékben növekszik.

A helyben előállítható biogáz nagy potenciállal rendelkezik az önellátás biztosítására, amely egyben munkahelyeket és hozzáadott értéket is teremt a vidéki térségekben a körforgásos gazdaság céljával összhangban. A komparatív előnyökre építve a biogáz olyan környezet- és klímabarát energiatermelési forma, amely a végfelhasználók szempontjából nem igényli a meglévő infrastruktúra módosítását vagy egyéb speciális berendezéseket, mivel közvetlenül a földgázhálózatba táplálható. A biometán a földgázzal működő háttérkapacitásokon keresztül hatékonyan közreműködhet az időjárásfüggő energiatermelő technológiák (például nap és szélerőművek) változó teljesítményének kiegyenlítésében.

A biogáz projektek száma uniós szinten évről évre növekszik, amelyre most további ösztönzőként hat az ambiciózus klímacélok teljesítése és a jelenlegi energiaválságból történő kilábalás is. A tagállamok saját maguk határozzák meg energiamixüket, ugyanakkor a tervezési folyamat során érdemes kihasználni az egyedi sajátosságokat és komparatív előnyöket. A jelenlegi piaci és politikai környezetben a fenntarthatóság már nem választható külön az energiatermeléstől és felhasználástól: minél több terméket állít elő egy ország a határain belül saját forrásból, annál függetlenebb lesz a külső tényezőktől. Az pedig, ha mindezt megújuló forrásból teszi, tovább növeli az előállított energia piaci értékét.

Kiemelt kép: A szegedi regionális hulladéklerakóban keletkező depóniagázt hasznosító új, 1150 kW teljesítményű biogáz kiserőmű 2015. március 4-én.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!