Fizetésképtelenné válhat az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), mivel a Belügyminisztérium még mindig nem folyósította a cigány kisebbségi szervezetnek a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást - írja a Népszava Agócs Jánosra, a szervezet elnökére hivatkozva.


Az ORÖ további 1 millió forint pályázati pénzt is várt volna a roma holokauszt áldozataira emlékező rendezvényére, amelyet augusztus 2-án tartottak meg. Ezt az összeget szintén a Belügyminisztériumnak kellett volna utalni, de az elnök szerint ez sem érkezett még meg, holott az emléknap már közel két hete elmúlt. Mivel a pénzről állítólag semmi hírt nem kaptak, Agócs panaszlevelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek.

Az elnök megjegyezte, hogy a többi nemzetiség országos önkormányzata már megkapta az esedékes összeget.

A harmadik negyedéves támogatás folyósításának indokolatlan elmaradása az önkormányzat szakmai programjainak a megvalósításán túl súlyosan veszélyezteti az önkormányzat hivatalában munkabérből élő alkalmazottak és azok hozzátartozóinak a mindennapi megélhetését

- írta az ORÖ elnöke Pintérnek.

A lap megkereste a belügyi tárcát az ügyben. A minisztérium válaszában azt állította, hogy az emlékműsorra elnyert pályázati támogatást már átutalták, igaz, a "késedelmesen beérkezett dokumentációra tekintettel" csak augusztus 2-án, vagyis a rendezvény napján. Agócs azonban a lapnak azt mondta, nincs tudomása róla, hogy az 1 millió forint valóban megérkezett volna a Belügyminisztériumtól.

A tárca tájékoztatása szerint a 160 milliós működési támogatást viszont csak akkor fogják átutalni, ha a "korábban kiutalt támogatás felhasználására vonatkozó részbeszámolók elfogadásra kerülnek". Szerintük mivel az ORÖ a beszámolóit hiányosan adta le, hiánypótlásra volt szükség, és ez okozza a késedelmet.

Agócs erre azt mondta, a minisztérium június 21-én szólította fel hiánypótlásra a szervezetet, amelynek az előírt öt munkanapon belül eleget is tettek. Ezután hetekig nem történt semmi, majd augusztus 10-én a belügy újabb hiánypótlási felszólítást küldött. Erre az elnök szerint a kisebbségi önkormányzat már haladéktalanul reagált, vagyis azonnal elküldték a kért számlákat.

Az ORÖ elnöke felhívta a figyelmet, hogy a 160 millió forint egy része az ORÖ intézményeinek működését biztosítja. Ebből augusztus 20-ig be kell fizetniük a közüzemi számlákat és az alkalmazottak utáni járulékokat. Ha ezt nem teszik, akkor köztartozást halmoznak fel, és ebben az esetben már emiatt nem juthatnak majd hozzá az állami támogatáshoz.

Agócs arra figyelmeztetett: amennyiben a Belügyminisztérium záros határidőn belül nem folyósítja a pénzt, az Országos Roma Önkormányzat fizetésképtelenné válik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!