Több hajó - köztük a Balatoni Hajózási Zrt. 5,7 milliárd forintból elkészült két új kompja és két új katamaránja - várakozik régóta arra, hogy megnyíljon a hajóút a Balaton és a Duna között, és eljussanak a tóra.


A balatoni vízeresztés azonnali leállítását kérte levélben a belügyminisztertől az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége és érintett települései nevében a szervezet elnöke.

Lombár Gábor felidézte, a vízeresztés megkezdése után, csütörtökön a szövetség az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz (OVF) fordult, egyeztetést, illetve a nyári turisztikai szezon védelme érdekében a beavatkozás őszre halasztását kérve.

- tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az OVF a mélyen fekvő tóparti települések vízkiöntésektől való megvédésére hivatkozva kezdte meg a víz eresztését. A szövetség elnökének álláspontja szerint azonban ez nem valós indok, hiszen ezek a települések is abban érdekeltek, hogy megfelelő, nagy mennyiségű vízkészlettel záruljon a balatoni fürdőszezon.

Közölte, tudomása szerint a Balaton üzemeltetési szabályzata - amelynek módosításáról nincs tudomásuk az önkormányzatoknak - úgy rendelkezik, hogy a tó 120 centiméteres szabályozási szintje feletti vízállás esetén lehet zsilipet nyitni, és vizet ereszteni. Márpedig keddre már 118 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása - hangsúlyozta.

A belügyminiszternek elküldött levélben Lombár Gábor kitért arra, hogy a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele és a tervezett hajófelhozatalok 15-17 centiméteres vízszintcsökkenést is okozhatnak a Balatonban, ami alacsony vízszintet eredményezhet egy csapadékszegény nyár esetén.

- fogalmazott, a vízeresztés leállítása mellett azt is kérve, hogy a Sió-zsilipet ne nyissák meg, amíg az érintett önkormányzatokkal nem egyeztetnek erről.

a Sión keresztül. Az alacsony vízállás korábban két éven át nem tette lehetővé a zsilipnyitást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!