A Telekom Veszprémnek új erőnléti edző után kellett néznie, miután Sergio Sánchez López úgy döntött, hazatér Spanyolországba. A magyar kézilabdacsapat tájékoztatása szerint az a Marijana Lojanicára esett a választás, aki a Bajnokok Ligája döntőjében éppen a Veszprémet legyőző Vardar Szkopjét segítette.

Hiába a feltámadás, a Telekom Veszprém újra elbukta a BL-döntőt

A második félidőben úgy nézett ki, hogy a magyar bajnok elkaphatja a Vardar Szkopjét. Az utolsó pillanatokat viszont az észak-macedón csapat bírta jobban.

Lojanica korábban más sportágak képviselőivel is dolgozott, kézilabdában női és férfi csapat munkáját is segítette. A bakonyiakkal jövő héten kezdi meg a felkészülést az új szezonra.

Már megkapták a nyár folyamán az edzés programot, szóval eddig csak azon keresztül találkoztak velem. Nem tudom, hogy tetszett-e nekik, vagy nem, de én így dolgozom. Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját, természetesen, és minden mást is amiben elindulunk. A Seha Ligát, és a hazai sorozatokat is. Mindig a csúcsra törekszem. A terveim nagyratörőek, szóval a legjobbat várom el a csapattól és a stábtól is

- olvasható a Veszprém honlapján egy interjú az edzőnővel.

A Vardar egyébként egy csoportba került a BL-ben a magyar bajnokkal, viszont SEHA Ligában elkerülték egymást egyelőre. Első alkalommal október 16-án játszik majd egymással a két klub.

Kiemelt kép: telekomveszprem.hu/Vörös Dávid


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!