A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, Novák Ferenc március 27-én ünnepli 90. születésnapját. A jeles alkalomból a Kultúrpart weboldalt hozott létre, melynek célja, hogy a virtuális térben köszönthessék a koreográfust, etnográfust, együttesvezetőt, apát és nagyapát barátai!
Közösségek és intézmények, tanítványok és munkatársak ünneplik a mestert, amely tartalmak bárki számára elérhetőek március 27-től a www.novaktata.hu oldalon:
- fia, Novák Péter zenekarával, az Etnofon Zenei Társulással adja elő "Apa véd" című számát;
- a Bihari János Táncegyüttes alapítója korszakos koreográfiáiból közöl válogatást;
- a Nemzeti Táncszínház az ünnepelt kalandos életútjáról készült interjút, valamint az intézményben bemutatott előadását teszi elérhetővé;
- a Hagyományok Háza pedig a Rendhagyó történelemóra című előadásának 2020-ban rögzített felvételét a születésnap alkalmából.
Az oldalon tisztelői is köszönthetik a Nemzet Művészét képpel, videóval, írott tartalommal egyaránt, így a jókívánságok nyilvánosan is megjelennek majd.