Rastislav Káčer szerint nem a magyarok vagy Magyarország, hanem Orbán Viktor és az ő korrupt, oroszbarát politikája jelenti a biztonsági kockázatot.


Rastislav Káčer a pozsonyi Új Szónak adott interjújában azt mondta, tévedés azt gondolni, hogy nem fenyegethetik Szlovákiát magyar területi követelések. Hozzátette, „nem a magyarok vagy Magyarország, hanem Orbán Viktor és az ő korrupt, oroszbarát politikája jelenti a biztonsági kockázatot”.

Rastislav Káčer öt éven keresztül volt Szlovákia budapesti nagykövete, majd tavaly szeptembertől idén májusig a külügyminisztériumot vezette.

„A hungarofóbia bélyegét könnyen rásütik az emberre, ha az illető egy konkrét kormány, egy konkrét vezető politikáját bírálja. Öt évet töltöttem Budapesten, azóta, de azelőtt is aktívan követtem a magyar kormány politikáját, amely nagyon nyugtalanító.

Akkor arról beszélt, ne bíráljuk őt emiatt, hiszen ezt azért csinálja, hogy a Jobbiktól választókat vonjon el, visszaszorítsa ezt a szélsőséges pártot. Mi, diplomaták azonban mondtuk neki, ha magába olvasztja ezeket a nézeteket, a nacionalista, irredenta, revizionista ideákat, akkor ő maga fog Jobbikká változni. Ez aztán meg is történt” – fogalmazott Káčer.

A korábbi szlovák külügyminiszter szerint több jel is arra mutat, hogy Orbán Viktor revizionista politikát folytat, és ha lehetősége nyílna rá, területeket követelne Szlovákiától.

„Nem tartom a szlovákiai magyarokat biztonsági kockázatnak. Ugyanakkor Budapestnek a szomszédos országok irányába folytatott politikáját, a nemzetpolitikát nagy biztonsági kockázatnak tartom. Ahogy a korrupt kormányzásukat, az autokráciára való hajlamukat, a Brüsszel és a közös intézményeink elleni támadásaikat is annak tartom. Mindez pedig nem csak Szlovákiára nézve kockázat, hanem Ukrajnára, Romániára és másokra nézve is az” – jegyezte meg Káčer, aki az interjúban

„Ha Orbánnak nincsenek területi követelései, akkor miért kollaborál ilyen intenzíven Putyinnal, miért van az, hogy a nemzetpolitika keretében súlyos milliókat fektet a környező országokban élő magyarok integrációjába? Nagyon sok tehát itt a figyelmeztető jel” – mondta az egykori budapesti szlovák nagykövet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!