A 12 és 17 évesek között 96 százalékos hatékonyságú a Moderna koronavírus elleni vakcinája az első klinikai tesztek alapján, jelentette be a cég csütörtökön.


A kísérlet 3235 résztvevőjének kétharmada kapta meg a vakcinát, egyharmaduknak pedig placebót adtak be.

A tanulmány szerint a beoltottak szervezete tolerálta a vakcinát, súlyos biztonsági kockázatokat sem észleltem és az oltóanyag 96 százalékos hatékonyságúnak bizonyult.

14 nappal az első adag beadását követően összesen 12 koronavírusos esetet szűrtek ki.

A gyógyszergyár közleményében arra is kitér, a mellékhatások enyhék vagy mérsékeltek voltak az első adagot követően, főként a szúrás helyén éreztek fájdalmat a fiatalok.

A második dózist követően fejfájás, fáradtság, hidegrázás és izomfájdalom jelentkezett többeknél ugyanúgy, mint az a felnőtteknél tapasztalható.

A Pfizer és a BioNTech már beadta engedélyeztetésre vakcináját a 12-15 éves korosztály számára az Egyesült Államokban és Európában is. Szerdán Kanada a világon elsőként el is kezdte oltani ezt a korcsoportot.

A Moderna mindeközben már teszteli a vakcináját hat hónapos és 11 éves kor között is.

Koronavírus

2022 végéig is zárva maradhatnak az ausztrál határok

Erről az ország kereskedelmi minisztere beszélt.

Hamis védettségi érzést kelthet az első oltás

Mennyire kell félnünk az indiai mutánstól?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!