Egy 90 éves brit nő kapta meg elsőként a Pfizer koronavírus-vakcináját kedden, amikor elkezdődött a tömeges oltás egész Nagy-Britanniában.


A BBC cikke szerint 91. életévét a jövő héten betöltő Margaret Keenan arról beszélt, ennél jobb előszületésnapi ajándékot nem is kaphatott volna.

Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első beoltott a koronavírus ellen, mert ez egyben azt is jelenti, hogy újra több időt tölthetek a családommal és a barátaimmal, miután szinte egész évben csak magamra számíthattam

- fogalmazott a nő.

A vakcinát helyi idő szerint reggel 6 óra 31 perckor adták be neki Coventry kórházában. Ő volt az első az egész világon, akinek a klinikai teszteken kívül, már élesben adták be az oltóanyagot.

Nagy-Britanniában első körben 800 ezer vakcina áll rendelkezésre a Pfizer fejlesztéséből, de hónap végéig összesen 4 millió vakcinát is beszállíthatnak az országba.

A britek legelőször az egészségügyi dolgozókat és a 80 évnél idősebbeket oltják be.

Koronavírus - Még több hír a témában

Utoljára 40 napja volt ilyen kevés új koronavírus-fertőzött

Elhunyt 136 többségében idős, krónikus beteg.

Otthagyta a temetést a nógrádi pap, mert túl nagy volt a gyásznép

"Vakcina-csúcsértekezletet" hívott össze Trump, de a Pfizer és a Moderna elutasították az elnököt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!