Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a környezetkímélő közlekedés és az elektromobilitás ösztönzése jegyében összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához - közölte a minisztérium. Az első pályázati időszak 2020. november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget. Ezt követően havi rendszerességgel lehet majd pályázatokat benyújtani 2021. október 29-ig vagy a keret kimerüléséig.


A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében. A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható,

  • pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer,
  • nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig.

Kikötés, hogy a

  • nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint,
  • a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük.

A pályázatnak köszönhetően, a támogatott járművek számától és munkába járás során történő használat függvényében legalább évi 1600, de akár 2700 tonna üvegházhatású gázkibocsátás takarítható meg, amely megfelel 275, de akár 465 háztartás évi ÜHG kibocsátásával. Az egészségkárosító hatás mérséklésével és a belterületi szakaszok kisebb terhelésével javul az életminőség a városokban.

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be. Az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges Támogatási Okiratot a nyertes pályázó részére.

Kiemelt kép: Szilvásvárad, 2020. október 2. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága részére átadott elektromos rásegítésû kerékpárok a szilvásváradi Szalajka-völgyben 2020. október 2-án. E-biciklizd be Magyarország nemzeti parkjait címmel indított programot az Aktív Magyarországért felelõs kormánybiztosság. A programban a nemzeti parkok igazgatóságai között 150 millió forint értékben 211 elektromos rásegítésû kerékpárt osztottak szét. MTI/Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!