A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában álló R-Kord Építőipari Kft. nyerte el a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti harmadik vasúti vágány munkáinak elvégzésére szóló projektet - közölte az Opus Global a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Az építőipari kft. uniós nyílt eljárás során nyerte el a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt projekt megvalósítását, a megbízás összege 9 milliárd 488 millió forint.

Az R-Kordnak már az előző években is nagyon jól ment: tavaly 36 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, az adózott profit pedig 6 milliárd forint volt. Ennek a zömét, 5 milliárd forintot ki is vették osztalékként a cégből. Egy évvel korábban pedig az akkori teljes profitot, 7,5 milliárd forintot vettek ki a tulajdonosok.

Hatalmasat szakított a Mészáros-birodalom egyik ékköve

A vasútépítő cégében rekordközeli forgalom, 5 milliárd forintot ki is vesznek a nyereségből.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!