A tévéből tudta meg véletlenül a 8 éves Pete Davidson, hogy a World Trade Centernél halt hősi halált a tűzoltóként dolgozó apukája.


Szívszorító módon tudta meg a ma már 29 éves Pete Davidson, hogyan halt meg a tűzoltóként dolgozó apukája a 2001. szeptember 11-i terrortámadás során, írja a Unilad. Pete Davidsonról már eddig is lehetett tudni, hogy az édesapja a World Trade Centernél halt meg, lényegében erről szól három éve megjelent önéletrajzi ihletésű filmje, a Staten Island királya is. Eddig azonban nem sokat lehetett tudni arról, hogyan közölték vele a szörnyű hírt.

A támadás napján éppen szolgálatban volt az akkor 33 éves Scott Davidson. A tűzoltót akkor vezényelték az ikertornyokhoz, amikor a második repülőgép az épületbe csapódott. A férfi utoljára a World Trade Center egyik lépcsőjén látták felfelé futni, közvetlenül az épület összeomlása előtt. Scott Davidsont hősként tartják számon, aki bátor és rettenthetetlen módon mentette, akit csak tudott.

Úgy volt, hogy aznap Scott megy az iskolába az akkor mindössze 8 éves kisfiúért. Ezért is lepte meg Pete-et, hogy végül az anyukája jelent meg a bejáratnál. Az asszony nagyjából három napig nem mondta el a fiának, hogy mi történt, aki ezidő alatt végig szobafogságban volt, és nem nézhetett tévét. Közben pedig végig azt mondta a gyereknek, hogy az apukája egyfolytában dolgozik, ezért nincs még otthon.

A kisfiú végül az egyik este lopva bekapcsolta a televíziót, nem sokkal később pedig a hősi halált halt tűzoltók között bemutatták az apja fotóját is. A filmes szerint nagyon furcsa időszak volt ez a család számára, mivel fogalmuk sem volt, hogy pontosan mi történt Scott-tal. Folyton reménykedtek abban, hogy valahogy túlélte a szörnyűséget, mert napról napra jöttek a hírek arról, hogy újabb és újabb túlélőket húztak ki a romok alól. De végül a Davidson család esetében nem történt csoda.

Pete Davidson a vele történtekről ebben az angol nyelvű podcastban beszélt hosszabban:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!