Az eddigi elnök, Tóth Bertalan, valamint Kunhalmi Ágnes vezetheti a következő két évben az MSZP-t társelnökként, miután megválasztásukat a szombati, online tartott kongresszuson a küldöttek 86 százaléka (261-ból 225) támogatta. A társelnöki rendszer bevezetéséről júniusban döntött az MSZP.

A szocialista párt elnökhelyettese Komjáthi Imre, két alelnöke Gurmai Zita és Hegyi Gyula lett.

E posztokért és a tíz elnökségi helyért sem volt verseny, miután a jelölőbizottság úgy döntött, hogy a testületek tagjairól zárt listákon szavazhatnak, így egy-egy szavazással eldőlhet azok összetétele. A határidőig két lista érkezett, az egyik Kunhalmi Ágnestől és Tóth Bertalantól, a másik Havas Szófia egészségpolitikustól. Utóbbi azonban nem felelt meg a szabályoknak, mert a megnevezett jelöltek közül sokan nem vállalták a jelölést. Nem adott le listát az elnöki posztra korábban jelentkező volt pártelnök Mesterházy Attila, mivel nem értett az MSZP történetében példátlan, zárt listás szavazással, amiről szerinte nem is tájékoztatták időben.

Mesterházy Attila: Tóth Bertalan most magával versenyez

A volt pártelnök nem indul az elnöki posztért.

A választmány elnökévé valamivel nagyobb, 93 százalékos többséggel a pozíciót korábban (Kunhalmi Ágnes előtt) már betöltő Hiller Istvánt választották, az országos etikai és egyeztető tanács elnöke pedig a szavazatok 90 százalékával Harangozó Tamás lett.

Fotó: MTI/Kovács Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!