Cikkünket folyamatosan frissítjük.
Csendes szolidaritással emlékeztek meg a rasszizmus áldozataira az Erzsébet téren, az amerikai nagykövetség közelében.
A világszerte pusztító rasszizmus áldozatai mellett, az igazságosságért, a globális összefogásért, a rendszerszintű változásért állunk ki
- olvasható az esemény Facebook-oldalán. A szervezők azt is írták, hogy a járványhelyzet miatt nem lehet a gyülekezési törvény hatálya alá eső demonstrációt tartani Magyarországon, ezért ez nem tüntetés, hanem békés megemlékezés. Az eseményen zenével és rövid beszédekkel hívták fel a figyelmet a rasszizmusra, az elnyomásra, a kizsákmányolásra és az igazságtalanságra.
![8 perc 46 másodpercig térdeltek az amerikai nagykövetség előtt George Floydra emlékezve 1](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/240871-928835-1665608588-195660-718218-1591528203-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Mindannyian együtt vagyunk benne ebben a tragédiában - mondta az egyik felszólaló, aki
hangsúlyozta, "nem a politikai vezetők az ellenségeink, hanem az emberi természet." Mindannyian az áldozatai vagyunk ennek a romlott, mérgező rendszernek, amit mi építettünk fel, és változtatni
is csak mi tudunk rajta - tette hozzá.
![8 perc 46 másodpercig térdeltek az amerikai nagykövetség előtt George Floydra emlékezve 3](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/240871-928835-1665608588-195660-718218-1591528203-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
A nagyjából kétszáz fős tömeg a beszédek után 8 perc 46 másodpercig térdelt csendben, így emlékezve George Floyd-ra, aki azért halt meg május 25-én, mert egy fehér rendőr közel 9 percig térdelt a nyakán, miután Floyd egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. Az intézkedésnél négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük. A megrázó incidensről videofelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi,
I can't breathe!
vagyis Nem kapok levegőt! Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt.
Sokkoló videón rekonstruálták, ahogy a George Floydot megölik rendőri intézkedés során
A New York Times egy egészen felkavaró 9 perces felvételt közölt.
A gyilkosság miatt zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is. A tiltakozáshullám Európát is elérte, rengeteg helyen tiltakoztak a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen.
Miért most borult lángba Amerika?
George Floyd nem az első, aki a feketék elleni rendőri erőszak miatt vesztette az életét, halála még csak nem is az első olyan eset, amit a világ végignézett. Mi változott most, hogy ekkora tüntetéseket láthatunk Amerikában?
Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu