Csaknem kilencszeresére növelték a vagyonukat a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők, a politikusok átlagvagyona összesen 786 százalékkal nőtt - írja az Mfor.hu.

A lap szerint 2010-ben még átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy tisztségviselő, ez az összeg ma közel 28 millió forint.

A portál a nemrég nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokat felhasználva készítette el összesítését, beleszámolva például a politikusok megtakarításait, az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, valamint a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is. A különféle értéktárgyakat azonban már nem vették bele a számításba. Ez alapján arra jutottak, hogy

a parlamenti 2010 óta helyet foglaló képviselők 2020-ra összesen mintegy 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek az előző évi 2,9 milliárd után. Képviselői mandátumuk átvételekor pedig csupán 401 millió forint volt a nettó vagyonuk.

Az adatok szerint

  • A képviselők az értékpapír-állományukat mostanra 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték.
  • A takarékbetétben az előző évinél csak alig többet, 997 millió forintot tartottak, azonban 2011-hez képest 587 százalékkal többet.
  • Készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek, ami 89 százalékkal több az előző évinél, 2011-hez viszonyítva pedig 29 százalékkal.
  • Az egyéb követeléseik értéke pedig már 1,5 milliárd forintot tesz ki, ez 4 százalékkal több a 2019-esnél adatnál és nagyjából triplája a 2011-ben mért értéknek.

Kapcsolódó

Rogán újra megnősült, Orbánnak továbbra sincs megtakarítása, Hadházy ötmilliós adományt kapott

Matolcsy György hiába jegybankelnök, nincsenek megtakarításai. Kósa Lajos motort vett. Megjelentek a 2021-es vagyonnyilatkozatok.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!