A munkabeszüntetést azután hirdették meg, hogy kiderült: márciustól számukra 9 órás a munkaidő, a szabadságokat megkurtították, és túlórapénz nélkül rendelhetik el, hogy napi 12 órát dolgozzanak.


Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett március 14-i, csütörtöki sztrájkban.

A hírt az érdekképviselet elnöke közölte, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

Márciusban lépett ugyanis érvénybe a központi hivatalok tisztviselőit érintő jogszabály, amely szerint a közszférában dolgozók munkaideje nőtt, éves szabadsága csökkent.

A legfontosabb változások:

- legalább napi 9 órát bent kell lenniük a munkahelyükön az addigi 8 óra helyett

- a félórás ebédszünet már nem számít bele a munkaidőbe,

- a megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria,

- az alapszabadság 25 napról 20 napra csökkent

- már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát

- ellentétezés nélkül terjeszthető ki 12 órára a napi munkaidő, a túlórákat pedig nem fizetik ki.

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fognia a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!