Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.


A NAV egy 2018-ban országos akcióban számolta fel a dunántúli bűnszervezetet, amely valós tevékenységet nem végző, strómanok vezette cégek nevében állított ki valótlan tartalmú számlákat. Az adóhivatal nyomozói 2018-ban IT-szakemberek, revizorok és járőrök támogatásával 56 helyszínen tartottak házkutatásokat és lefoglalásokat.

A kiterjedt nyomozásban - az onlineszámla-rendszer adatait is felhasználva - 25 számlakiállító és több mint 40 számlabefogadó társaságot sikerült azonosítani.

A szervezet felszámolásakor a nyomozók több mint egymilliárd forint értékben ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, és gépkocsikat, ékszereket, befektetési aranyat foglaltak le, csaknem 250 millió forintot pedig önként térítettek meg a gyanúsítottak.

A párhuzamosan zajló adóvizsgálatokban és sikeres végrehajtási eljárásokban is befolyt félmilliárd forint az államkasszába, így az okozott kár teljes egészében megtérült. A szervezet irányítóinak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelniük. A szervezet irányítói akár 20 év börtönt is kaphatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!