Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.


A Semmelweiss Egyetem a honlapján számolt be a kiváló eredményekről: eddig 70 páciens látását sikerült megmenteni azzal az eljárással, amit három éve alkalmaznak egy kutatási program keretében.

Bárki jelentkezhet az úgynevezett femtoszekundum lézeres glaukómaműtétre, aki elmúlt 40 éves, magyar állampolgár, enyhe látótérkárosodása és diagnosztizált látóidegfő-kimélyülése van, de eddig nem kezelték műtéti úton a problémáját.

Az eljárással tartósan, egyetlen beavatkozással 25-30 százalékkal csökkenthető a szemnyomás hegesedés nélkül, hiszen lézer pontosságú mikrosebészeti eljárásról van szó.

Az érintetteket beutaló nélkül először a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának járóbeteg szakrendelésén várják, ahol áttekintik a korábbi szemészeti leleteiket, és elvégzik a szükséges vizsgálatokat, amely alapján kiderítik, hogy a beteg részt vehet-e a programban. Időpont egyeztetés a 0620/825-8528-as telefonszámon lehetséges hétfőtől csütörtökig 10-13 óra között vagy a 0630/200-9995-ös telefonszámon hétköznap munkanapokon 14-16 óra között.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!