Egy bányász meghalt a kelet-kínai Santung tartományban 11 napja berobbant aranybányában, a mentőcsapatok a helyszínen a további 21 bányász mentésén dolgoznak - számolt be a helyi hatóságok csütörtöki közlésére hivatkozva a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.


A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt.

A mentőcsapatok megkezdték egy harmadik, 711 milliméter átmérőjű csatorna fúrását, amelyen keresztül a remények szerint biztonságban felszínre tudják majd hozni a bajba jutottakat. A mélyben rekedt bányászokkal vasárnap létesítettek először kapcsolatot, amikor egy huzal segítségével a mélybe küldött élelmiszereket és egyéb felszereléseket sikerült eljuttatni a túlélők egy csoportjának, akik egy kézzel írott üzenetet küldtek vissza. A mentők azóta egy vízálló mobiltelefont is leeresztettek, így már telefonon is tudtak beszélni a bányászokkal. Egyikük, aki a robbanáskor fejsérülést szenvedett és kómába került, szerdán veszítette életét. Az MTI szerint további tíz bányász sorsa ismeretlen.

A mentési munkálatokat jelentősen nehezíti, hogy a robbanás miatt beomlott bányaaknában különböző fizikai akadályokat kell eltakarítani ahhoz, hogy haladhassanak lefelé, ráadásul arra is ügyelniük kell, hogy nehogy víz árassza el az aknát, ahol a bányászok vannak.

A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak az ügyben, a céget pedig nyilvános bírálat érte amiatt, hogy mintegy 30 órás késéssel jelentették a balesetet. Az ügy kapcsán két helyi tisztségviselőt már eltávolítottak a posztjáról. A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!