A Holdra szállással kapcsolatos összeesküvés-elméletek az 1970-es években indultak meg igazán, a politikai környezet ugyanis (a Watergate-botránnyal tetőzve) azt eredményezte, hogy az emberek egyre kevésbé bíztak a saját kormányukban, és elkezdték megkérdőjelezni azt is, amit addig egyetemes igazságnak gondoltak. A Holdra szállás szépen adta magát: egy olyan óriási esemény volt, amivel az Államok gyakorlatilag megnyerte az űrversenyt, annak ellenére, hogy a Szovjetunió küldött először szondát a Holdra, és az első űrutazó ember, Jurij Gagarin is szovjet volt.
Akkora bravúrt ugyanakkor, hogy az ember egy másik égitest felszínére lépjen, csak az amerikaiaknak sikerült összehozniuk. Vagy mégsem? - teszik fel a kérést sokan, még ma is. Az elterjedt elméleteket viszont pofonegyszerű megcáfolni, csak némi józan ész, és alapvető tudományos tudás kell hozzá.
APOLLO 50
1969. július 20-án a NASA történelmet írt: az amerikai űrhivatal elsőként juttatott embert a Holdra. Az 50. évforduló alkalmából a 24.hu július 15. és 28. között cikksorozattal tiszteleg az emberiség egyik legnagyobb lépése előtt.
Egy rakás mintát hoztunk vissza a Holdról
A hat Apollo-misszió során összesen 380 kilogrammnyi kőzetmintát hoztak vissza az űrhajósok, közülük a legöregebb 4,5 milliárd éves. Ezekről egyértelműen megállapítható, hogy nem a Földről kapirgálták őket össze, mivel majdnem teljesen hiányoznak belőlük a hidratáción átesett és az illékony anyagok. Utóbbiak olyan kémiai elemek, amik az atmoszférában és a Föld kérgében találhatók meg. A Holdról hozott anyagok egyszerűen nem léteznek a bolygónkon jelenleg természetes módon.
Látni a leszállóhelyeket
A Hold körül keringő NASA-szonda, a Lunar Reconnaissance Orbiter számos alkalommal készített képeket az Apollo-missziók leszállóhelyeiről, de ha ez nem volna elég, hasonlóképpen tett több nemzetközi szervezet és a Japán Űrügynökség (JAXA) is. Elég valószínűtlen, hogy mindenki benne van egy globális összeesküvésben - már az Apollo-missziókon dolgozó 400 ezer tudóst is elég nagy munka lenne elcsendesíteni, hogy semmit ne szivárogtassanak ki a hamis Holdra szállásokról.
Ha pedig valaki nem bízik a nemzetközi tudóstársadalomban, annak elég vennie egy nagyon jó minőségű távcsövet, a Hold felé fordítani, és máris meg lehet győződni róla, hogy a leszállóhelyek bizony ott vannak, és jól láthatók mind a mai napig.
A videókon látszik, hogy nem leng az a zászló
Az összeesküvés-elméletek hívőinek kedvenc érve az, hogy az Apollo-11-es asztronauták által kitűzött amerikai zászló lengedezik, holott nem szabadna neki, hiszen a Holdon nincs szél. Azért tűnik úgy, mintha mozogna a zászló, mert ez nem egy hagyományos darab: egy vízszintes rúdat szereltek a tetejére, hogy ne essen össze a kitűzést követően. Az Apollo-11 asztronautáinak ugyanakkor nehézségei adódtak a rúd teljes kihúzásával, ezért tűnik úgy a felvételeken, mintha fodrozódna az anyag, de a lenti videón is nagyszerűen látszik, hogy pontosan mi is történik.
Próbáljon csillagokat fotózni rövid exponálási idővel!
Mivel a Holdnak nincs légköre, a csillagoknak látszaniuk kellene az égbolton - ez tiszta sor, az űrhajósok valószínűleg gyönyörű, csillagokkal teli eget csodálhattak meg a felszínről. Ezt azonban a képeken nem tudták visszaadni, mivel az Apollo-küldetések során a Nap mindig megvilágította a Hold felszínét, az onnan visszaverődő fény pedig egyszerűen túlragyogta a csillagokat, a rövid exponálási idő miatt nem lehetett lencsevégre kapni őket.
Az Apollo-16 egy speciális ultraibolya kamerát is vitt magával a Holdra, az akkor készült képeken így már látszanak a csillagok. Később ezeket a fotókat összehasonlították ugyanabban az időben, a földfelszínről, ultraibolya-teleszkópokkal készített felvételekkel, amik igazolták, hogy pontosan az a csillagállás látszik rajtuk, aminek az Apolló 16 landolásának helyén látszania kellett.
A regolit magas fényvisszaverő képességgel rendelkezik
Az összeesküvés-elméletek gyártóinak másik kedvenc érve, hogy a holdi képeken rossz helyen vannak az árnyékok, egészen pontosan azok a tárgyak is látszanak, amiknek árnyékban kellene lenniük. Ezt sokan azzal magyarázzák, hogy a műteremben több helyről is érkezett fény a berendezett díszletre, de valójában csupán arról van szó, hogy fényforrás a megvilágított holdi felszín is, a regolit pedig nagyon erős fényvisszaverő. Így valóban nem egy forrásból jön a fény, hanem legalább kettőből, de ezek egyike sem hollywoodi reflektor, csupán a Nap és a regolit.
Nem veszett el Armstrong kamerája
Az egyik leghíresebb fotó az egész Holdra szállásról kétségkívül az, amelyen Buzz Aldrin van, a sisakján pedig visszatükröződik a képet készítő Neil Armstrong.
Csakhogy Armstrongnál, úgy tűnik, nincs is kamera, így kérdés, hogy mivel készíthette az ikonikus fotót - a megoldás ezúttal is nagyon egyszerű. Az asztronauták ugyanis nem tudtak hagyományos fényképezőgépeket használni, mivel a szkafanderük nagy volt és merev, a testükhöz erősítve viseltek egy kamerát, nagyjából a mellkas tájékán. A fotón jól látszik, hogy Armstrong karjai is a mellkasára mutatnak, hiszen ott volt elhelyezve a készülék. A gyakorlás közben készült képeken tökéletesen látszik, hogyan kell elképzelni a helyzetet.
A modern holdjárók ugyanazt fotózzák
A modern holdjárók és Hold körüli pályán álló szondák ugyanazokat a tájakat fotózzák ma is, amiket az Apollo asztronautái a 60-70-es években. Az hagyján, hogy a NASA saját szondái lőnek róluk képeket, de a japán SELENE (Kaguya) szonda például az Apollo-15 asztronautái által is lefényképezett Apennine-hegység lábáról csinált fotókat. Nehéz lenne elhinni, hogy a japánok is benne vannak a buliban, és lepaktálnak az amerikaiakkal - sokkal valószínűbb, hogy tényleg ott voltak az űrhajósok, és lefotózták a jellegzetes tájat.
