Bryanna óriási lélekjelenléttel segített a diszpécsereknek, akik így megtalálták az anyát és lányát. A kislány a megyei felügyelőktől komoly kitüntetést kapott.


Egy 6 éves mississippi kislányt tüntettek ki, mert segített megtalálni a hatóságoknak az autójukat azután, hogy édesanyja sztrókot kapott vezetés közben – számolt be a Commercial Dispatch alapján a New York Post.

A Bryanna és édesanyja, Yolanda Cook október 23-án a nagymamához tartottak Prestonba, amikor

Bryanna ekkor felhívta nagymamáját, aki azonnal azt tanácsolta, hogy tárcsázza a 911-et, és mondjon el nekik mindent.

– nyilatkozta később a kislány.

Bryanna először egy Noxubee megyei diszpécserrel beszélt, aki kapcsolatba hozta őt Latonya Malone Lowndes megyei diszpécserrel. A gyerek ezután a segítségnyújtóknak elmondta, merre vannak, leírta a környezetet, hogy mennyire vannak az úttól és hogy milyen állapotban van az édesanyja. A nő egyébként nem sérült meg, de lánya hiába böködte, nem reagált. Kinyitotta azonban az ajtót, hogy több levegő jusson be az autóba.

Ott végül alaposan kivizsgálták, és október 31-ig benn tartották, akkor azonban el lehetett bocsátani.

A megyei felügyelők végül kitüntetésben részesítették a kislányt, aki ekkor személyesen is találkozott azzal a diszpécserrel, akinek olyan ügyesen segített.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!