Fucsovics Márton szettelőnyből kikapott a 15. helyen kiemelt Gael Monfilstól a madridi salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában. Pedig, ha továbbjutott volna, a borításra három év után visszatérő Roger Federerrel játszhatott volna.

Roger Federer álomtenisszel tért vissza a salakra

Fucsovics Márton egy győzelemre van attól, hogy a svájci legendával játszhasson Madridban.

Fucsovics, aki az első körben a belga David Goffint verte magabiztos játékkal, ezúttal nagyon bekezdett, a meccs elején kétszer is elvette ellenfele adogatását, miközben kétszer hozta a saját szervagémjét, így 4-0-ás előnybe került. Ekkor ugyan Monfils hozni tudott egy játékot, de a magyar játékos végül 30 perc alatt, 6-1-gyel húzta be az első szettet, háromszor brékelte a franciát.

A második játszmában Monfils már magabiztosabb volt adogatóként, úgyhogy kiegyenlítetté vált a meccs, sőt, a felvonás elején bréklabdája is volt, de Fucsovics hárítani tudta. 3-3-nál aztán fogadóként nyert gémet a francia, ez az előny pedig kitartott a játszma végéig, így jöhetett a mindent eldöntő harmadik felvonás.

Monfils megint Monfils volt:

.@Gael_Monfils is from another planet! ????

Next level Air Monfils! ????#MMOpen pic.twitter.com/0MTHnIwtCG

- Tennis TV (@TennisTV) 2019. május 8.

A harmadik szett egész őrült tempóban kezdődött, remegtek az adogatók, három bréket is láthattunk. Monfils jött ki belőle jobban, aki aztán 4-2-es előnyben is elvette Fucsovics adogatását, majd kiszerválta a meccset. A francia 113 perc alatt jutott tovább.

Eredmény - madridi tenisztorna, 2. forduló

Monfils (francia, 15.) - Fucsovics 1-6, 6-4, 6-2

Nyitókép: Alex Pantling/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!