53 napos csúcsot döntött az új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Korában, emiatt a kormány visszaállíthatja a korábban bevezetett, majd egyszer már feloldott korlátozásokat a járvány terjedésének megakadályozása érdekében, írja a Guardian.

Az ázsiai országban csütörtökön 79 új esetet azonosítottak, közülük 67-en szöuli lakosok, ami azért is különösen aggasztó, mert itt él a nemzet 51 millió lakosának körülbelül a fele.

A hivatalos tájékoztatás szerint a hatóságok nagyon nehezen tudják lekövetni a fertőzés útját és felszólítottak mindenkit, hogy maradjanak éberek, másként nem kerülhető el a második hullám.

Park Neung-hoo egészségügyi miniszter arra kérte a fővárosi és az agglomerációban élő lakosokat, hogy kerüljék az összejöveteleket, valamint figyelmeztette a munkaadókat, hogy a beteg alkalmazottakat ne kötelezzék munkavégzésre.

Mint fogalmazott, a fertőzés leginkább a munkahelyeken, iskolákban és karaoke szolgáltatást nyújtó szórakozóhelyeken terjed leginkább.

A fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése igazolja azt, amire az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a napokban figyelmeztetett, vagyis ha az országok óvatlanul és túl hamar oldják fel a korlátozásokat, az azonnali második csúccsal járhat.

Koronavírus: azonnali második csúcsra figyelmeztet a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem szabad túl gyorsan feloldani a korlátozásokat.

Jeong Eun-kyeong, a járványhelyzetet nyomon követő központ (KCDC) igazgatója arról beszélt, az áprilisban feloldott korlátozások visszavezetésére is szükség lehet, mert azóta a bárokat és az éttermeket valósággal ellepték az emberek.

Mivel megnőtt a lakosság aktivitása, a fertőzés útját nagyon nehéz lett megfigyelni.

Dél-Korea az első országok között volt Kína után, ahol megjelent a koronavírus, de sikerült rendkívül hatékonyan védekezniük, köszönhetően a széles körű tesztelésnek és a kiterjedt kontaktkutatásnak.

Dél-Korea máshogy áll a koronavírus-járványhoz. Ez lehet a példa a világnak

A dél-koreaiak rengeteg tesztet végeznek, és azonnal részletes információt közölnek minden pozitív koronavírusos esetről.

Dél-Koreában eddig 11 344 esetet diagnosztizáltak és 269 ember veszítette életét a betegségben.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Ed JONES / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!