A Vistara nevű légitársaság április 4-i járatára természetesen csak negatív covid-teszttel lehetett felszállni, mégis 52-en produkáltak pozitív eredményt Hongkongba érve - írja a Daily Mail.

A gépre nagyjából 118-an vehettek jegyet - vagyis az utasok majdnem fele covidos lett a repülés vagy a felszállást megelőző, három napnál nem régebbi negatív teszt után -, de a hatóságok ezt a létszámot nem akarták megerősíteni. Míg Indiában tombol a járvány, a Mail szerint

Hongkongban az utóbbi időben kevesebb új fertőzöttet regisztráltak naponta, mint a repülőúthoz köthető megbetegedések száma.

Rémálommá vált a járvány pusztítása Indiában

Naponta több mint 300 ezer ember betegszik meg. A járvány brutális terjedésben nagy felelőssége van a kormánynak, de a kettős mutáns is közrejátszhat a rendkívüli mértékben emelkedő számokban.

A lap által idézett szakértők több lehetséges magyarázattal álltak elő:

  • az utasok még Indiában megfertőződhettek a negatív teszt és a gép felszállása között eltelt időben,
  • India túlterhelt egészségügyi rendszere sok fertőzöttet nem képes időben felismerni, de egyesek akár meghamisított tesztekkel is utazhattak,
  • természetesen azt sem lehet kizárni, hogy a repülés utáni karantén ideje alatt fertőződtek meg az utasok a hotelben,
  • de a repülőn utazhatott olyan ember is, akit egy különösen súlyos covid-19 törzs fertőzött meg, amit továbbadott az utastársainak.

Hongkongba egyébként úgy lehet beutazni a jelenlegi szabályok alapján, ha van egy felszállás előtti, három napnál nem régebbi negatív tesztje az embernek, de a vizsgálatot a gép leszállása után újra megismétlik. A Hongkongban elvégzett teszt eredményétől függetlenül azonban kötelezően három hét karanténba kell vonulnia az utazóknak, szóval az új betegeket a hotelszobáikban értesítették.

Egyikőjük a férjével és két gyerekével utazó Rashida Fathima a Wall Street Journalnek azt mondta, valószínűleg a gépen kapta el a vírust, pedig nagyon odafigyeltek: szinte végig viseltek maszkot, és még a repülőgép mosdóját is tudatosan kerülték. Állítása szerint voltak olyan utastársai, akik többször köhögtek a repülés közben. Az evéshez is levették a maszkjaikat az emberek, más kisgyerekes szülők pedig a síró csecsemőjükkel mászkáltak a gép folyosóin.

Eric Feigl-Ding az Amerikai Tudósok Szövetségének egyik epidemológusa Twitteren arra figyelmeztetett: nyolc utasról még hongkongi karantén előtt kiderült, hogy betegek.

Ha ők nem kerülnek karanténba, akkor sok embert megfertőzhettek volna, ami a szakértő szerint megmutatja, mennyire fontos a határátlépések utáni kötelező bezárkózás.

Azt is hozzátette: több olyan beteg lehet, aki még Indiában kapta el a vírust a kötelező negatív teszt és a felszállás között. Persze Feigl-Ding azt sem tartja kizártnak, hogy egyesek a hongkongi karanténhotelben fertőződtek meg.

A hongkongi egyetem kutatói a város egészségügyi szerveivel együttműködve mintákat vettek a betegektől, és a bennük lévő vírus genomjait vizsgálják, hogy kiderüljön, hogyan fertőződhettek meg a gépen. Azóta Hongkongban megtiltották az Indiából, a Pakisztánból és a Fülöp-szigetekről érkező járatok leszállását, de az április 20. és május 3. közötti időszakra bevezetett korlátozást egyesek túl rövidnek tartják.

Hongkong volt az egyik első hely, ahol beütőtt a vírus, de a megfelelően ütemezett határlezárások és a kijárási tilalom bevezetésével sikerült kordában tartaniuk a vírust: a hétmilliós nagyvárosban 11 ezer fertőzöttet, és 209 halottat regisztráltak összesen. Ezzel szemben a gócországnak számító Indiában hétfőn rekordot döntött a járvány napi áldozatainak a száma 2812 halottal - közölte a Mail.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!