Boris Beckert két és fél év börtönbüntetésre ítélte egy londoni bíróság, amiért az egykori teniszező akadályozta adósságainak behajtását, megsértve ezzel a brit csődeljárási törvényt. Beckernek a két és fél év legalább felét egy zárt büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie. Az ítélet ellen 28 napja van fellebbezni.

A péntek délután meghozott ítélet kihirdetésekor a Bild szerint a német exkalsszis rosszul lett, előre zuhant, mint egy zsák, és a vádlottak padjába kapaszkodott. A tárgyalóteremben ugyan ott volt az 54 éves férfi élettársa, Lilian de Carvalho Monteiro és egyik fia, Noah is, de nem búcsúzhattak el tőle, mivel az elítéltet azonnal kivezették a teremből.

Wiktor Szymanowicz / ANADOLU AGENCY / AFP Boris Becker és Lilian De Carvalho Monteiro érkezik az egykori német teniszsztár tárgyakására 2022. április 29-én, Londonban.

Becker a brit sajtó szerint egy hírhedt londoni börtönbe, a Wandsworth-be kerül. A létesítményt még Viktória királynő életében építettek, 170 évvel ezelőtt, és az egyik legnagyobb Nyugat-Európában: 1416 fogoly befogadására alkalmas. 1998-ig akasztófája is volt, ekkor törölték el Nagy-Britanniában a hadseregnél is a halálbüntetést. A börtönben összesen 135 embert végeztek ki, az utolsót 1961-ben.

Egy 2018-as vizsgálati jelentésben a brit börtönökről azt lehet olvasni: "Olyan körülmények vannak, amelyineknek nem szabadna létezniük a 21. században." Tavaly szeptemberben pedig a Wandsworth-ben tartottak egy előre be nem jelentett vizsgálatot, amelynek a beszámolójában az áll:

omladozik, túlzsúfolt, kártevőktől hemzseg

a börtön, ahol néha hetekig nem lehet kimenni a szabad levegőre. A dokumentumfilm-rendező Chris Atkins, akit öt évre ítélték adócsalás miatt 2016-ban, azt mondta, ha a Wandsworth kórház lenne, akkor a betegeket több betegséggel bocsátanák el, mint amennyitől a felvételükkor szenvedtek.

Niklas HALLE'N / AFP A Wandsworth börtön épülete 2019-ben.

A 2012 óta Londonban élő Becker ügyvédje, Jonathan Laidlaw azzal próbálta jobb belátásra bírni a bírót, hogy az egykori sportolónak "nem maradt semmije, semmi sem maradt a ragyogó sportkarrierjéből, ez egy tragédia". A Becker-márka romokban hever, a sportolónak "nincs jövője, mások nagylelkűségétől fog függeni".

Ugyanakkor Beckernek nem ez az első hasonló ügye, Deborah Taylor bíró is utalt arra, hogy 2002-ben Münchenben adóelkerülés miatt egyszer már elítélték a teniszezőt. Akkor két év próbaidőt szabtak ki rá, és 500 ezer euró (mostani árfolyamon 190 millió forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, mert nem fizetett be 1,7 millió euró (643 millió forint) adót.

Ön elvesztette a karrierjét, a hírnevét és az összes vagyonát a csőd miatt

- mondta a bíró, de hiányolta, hogy Becker nem mutatott megbánást, és nem ismerte el a bűnösségét. Hozzátette:

Tudom, hogy megalázta ez az eljárás, de nem mutatott semmiféle alázatot.

Beckert még április 8-án találta bűnösnek a bíróság a 24 vádpont közül négyben, innentől már csak az ítélet mértéke volt kérdéses.

A brit bulvármédia természetesen szorosan követte az ügyet, arról írtak, hogy Becker az ítélethirdetés előtt felkeresett egy templomot, és meglátogatta legkisebb fiát, a 12 éves Amadeust, akinek az anyjával 2018-ban váltak szét útjaik. A korábbi sztársportoló elment a Harold's luxusáruházba is, ahonnan egy nagy sporttáskával lépett ki, amit elvitt a bíróságra is.

Az út a csillagokig, és vissza a porba

Becker 1985-ben, mindössze 17 évesen megnyerte a wimbledoni bajnokságot férfi egyesben, nála fiatalabb bajnoka azóta sincs a füves pályás tornának. Hat Grand Slam-bajnoki címe van (ebből három Wimbledonból), vezette a világranglistát, párosban olimpai bajnok, és csaknem 15 évig teniszezett a legmagasabb szinten.

RUEDIGER SCHRADER / DPA / dpa Picture-Alliance / AFP Boris Becker megcsókolja a Wimbledoni teniszbajnokságon szerzett kupáját 1985-ben.

Profi karrierje után reklámszerződésekkel, autókereskedések résztulajdonosaként, illetve edzőként kereste a kenyerét. Edzette Novak Djokovicot is, három közös évük alatt a szerb hat Grand Slam-trófeát szerzett meg.

Becker a pályafutása alatt jóval több mint 50 millió dollárt (18 milliárd forintot) keresett.

Vagyona azonban drasztikusan csökkent 1999-es visszavonulása után; az első feleségétől, Barbarától való 2001-es válása, a négy gyereke utáni tartásdíj és a luxuséletmódja - közte wimbledoni lakásának havi 22 ezer fontos, azaz 10 millió forintos bérleti díja - felemésztette azt.

2017 júniusában ment hivatalosan csődbe, miután kifizetetlen maradt a mallorcai luxusingatlana miatt felvett hitelből több mint 3 millió font, vagyis 1,3 milliárd forint, és emiatt a bank csődeljárást kezdeményezett ellene.

Sok mindent csináltam életemben, valószínűleg többet, mint a legtöbb velem egykorú ember. Soha nem voltam az az ember, aki azt gondolta, hogy nem szabad áthajtani a piros lámpán. Feszegettem a határokat, hogy lássam, meddig jutok el. Olyan gyorsan szaladok, ahogy csak tudok, és olyan messze, amilyen messze csak tudok

- mondta Becker egy tavaly nyári interjújában a Sunday Timesnak.

A hitelezői elől azonban csak próbált elfutni. Összesen több mint 50 millió fonttal (22,5 milliárd forinttal) tartozott, amikor csődöt jelentett.

2018-ban úgy próbált elmenekülni a hitelezők elől, hogy diplomáciai mentességet akart szerezni, mondván, ő lett a Közép-Afrikai Köztársaság sport-, kulturális és humanitárius ügyekért felelős attaséja az Európai Unióban. Az ország külügyminisztere azonban kijelentette, hogy Becker diplomataútlevele hamisítvány, kitöltetlenül lopták el annak idején.

Adrian DENNIS / AFP Boris Becker

Beckert az esküdtszék olyan vádpontokban találta bűnösnek, mint hogy a csődbejelentés ellenére összesen 390 ezer fontot (170 millió forintot) másoknak utalt át, így volt feleségei, Barbara és Lilly számlájára. Bizonyítottan eltitkolta a csődbiztos elől az egymillió fontot (450 millió forintot) érő ingatlanát Leimenben, egy adatszolgáltató cégben való részesedését és egy 700 ezer fontos (315 millió forintos) kölcsönét.

Becker eleinte azzal próbált védekezni, hogy rosszindulatú ismerősök áldozatává vált. Egy olyan férfinek a képét festette meg ügyvédjével, aki elvesztette a kontrollt vagyona és költései felett. Becker arról is beszélt a bíróságon, hogy fizetésképtelensége lesújtotta, és szégyellte magát amiatt mások előtt.

Az ügyész, Rebecca Chalkley ezt az értelmezést elutasította, és azzal vádolta például Beckert, hogy az üzleti számláját "malacperselynek" használta, amivel mindennapi kiadásait, illetve gyerekei iskolai költségét fedezte. Szerinte Becker szándékosan késleltette fizetésképtelenségének elismerését, és titkolta el vagyonát.

"Ez nem igaz" - ez volt Becker leggyakrabban hangoztatott mondata a teremben. A tárgyalások során alig nézett fel a földről, szinte sose nézett sem az ügyészre, sem a bírónőre.

Hogy Deborah Taylor kapta az ügyet, az eleve nem volt jó előjel Beckernek. Ő volt az, aki 2019 tavaszán 50 hét börtönbüntetést szabott ki a Wikileaks alapítójára, Julian Assange-ra, mert megsértette szabadlábra helyezése feltételeit. Ez majdnem a lehetséges maximum ilyen esetben. Beckert ugyanakkor legfeljebb hét évre lehetett volna büntetni.

A Daily Mail úgy tudja, Beckernek végül nem kell a teljes büntetését a Wandsworth-ben letöltenie, ahová pénteken szállították. A wimbledoni centerpálya közelében fekvő börtönt ugyanis olyan elítéltek fogva tartására is használják, akiket később máshova helyeznek át. És mivel a korábbi teniszező bűncselekményei nem erőszakosak, valószínűleg heteken belül egy alacsonyabb biztonsági szintű börtönbe kerülhet. A Mirror szerint emellett az is lehet, hogy csak tíz hónapot tölt le a büntetéséből, a fennmaradó részt nyomkövetővel töltheti a börtön falain kívül.

Becker 1999-es visszavonulása óta a BBC szakkomentátoraként is tevékenykedett a wimbledoni tenisztorna alatt. Russell Fuller, a BBC tenisztudósítója szerint edzősködéssel és tévés kommentárkodással építheti újra a karrierjét, miután szabadult.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!