Cikkünkben néhány olyan világhírű céget gyűjtöttünk össze, melyek neve és elindulása mögött érdekesebb történet rejlik, mint gondolnánk.

McDonald's: a gyorsétterem feltalálója

Bár a McDonald's kezdeti fejlesztéseiért és annak világhírűvé válásáért Ray Kroc üzletember a felelős, a gyorsétteremlánc eredeti terve és neve a testvérpárhoz - Maurice és Richard McDonald-hoz köthető.

A fivéreknek már 1940 előtt is volt saját éttermük, de a háború után úgy döntöttek, hogy kipróbálnak egy egészen új rendszert az ételek elkészítésének meggyorsítása végett. Így született meg az első gyorsétterem és vele együtt a McDonald's.

Ikea, a skandináv rejtély

Az Ikea áruházláncot 1943-ban alapította egy 17 éves svéd fiú. Az Ikea ekkor még apró háztartási kellékek árusításával foglalkozó kisbolt volt, ám a svéd kreativitásnak és a fiú kitartásának köszönhetően végül globális méretű lett.

Nevét a feltaláljóa, valamint annak szülővárosának kezdőbetűiből kapta: Ingvar Kamprad egy bizonyos Elmtaryd nevű farmon nőtt fel, ami a dél-svédországi Agunnaryd-ban található.

Érdekes tény: az Ikea áruházakban forgalmazott termékeknek a mai napig kivétel nélkül svéd eredetű nevük van a világ minden áruházában.

Starbucks: az irodalmi tengerész

Kevesen tudják, de a világ leghíresebb kávézólánca szoros kapcsolatban áll a tengerrel. Az első Starbucks üzlet egy kikötővárosban, Seattle-ben nyílt, az ikonikus logó ezért egy dupla-sellő farkú hölgyet ábrázol.

A cég alapítói Jerry Baldwin és Zev Siegel (angol és történelemtanárok), valamint Gordon Bowker (író) volt. Amikor a cégük nevén gondolkodtak, az egyikük talált egy régi térképet egy bizonyos "Starbo" nevű bányászvárosról. Bowker-nek azonnal eszébe jutott a Moby Dick regény bálnavadászhajójának, a Pequod-nak a neve, amivel meg is toldotta a bányászváros nevét - és így született meg a világhírű kávézólánc neve.

Pepsi: gyógyszerkészítmény emésztőszervi panaszokra

Mint sok más szénsavas italt, kezdetben a Pepsit is az emésztési zavarok gyógyítása végett árulták. A Pepsi első változatát Caleb Bradham gyógyszerész készítette, cukor, karamell, víz, citromolaj, kóladió és szerecsendió keverékéből. Az italt ekkor még "Brad's Drink"-nek hívták.

Az ital később annyira népszerű lett, hogy Bradham vonzóbb nevet akart a terméknek. Ehhez egyszerűen összerakta a dyspepsia (latinul: rossz emésztés) és a kóla szavakat. Így született meg a Pepsi.

A Google és az elírás

A világ legnagyobb keresőmotorjának neve az egyik legismertebb márkanév a világon. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy alapítói, Larry Page és Sergey Brin eredetileg nem ezt a nevet szánták a weboldaluknak.

Az eredeti tervek szerint a weboldalt "googol"-nak hívták volna, utalva ezzel a majdnem végtelen googol számra, más néven tíz szexdecilliárdra, ami egy 1-es számjegyből és azt követő száz darab 0-ból áll. Larry azonban véletlenül elírta a nevet a weboldal regisztrálása közben és a Googol helyett Google-ként regisztrálta.

Forrás: liked.hu

Mi a véleményed?


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!