Az emberiség mindig ugyanarra a három dologra vágyott: meggazdagodni, meggyógyulni és elfelejteni a kellemetlen emlékeket. Menet közben pedig mindenféle mítoszokat kreáltunk különböző anyagok köré, amikről azt gondoltuk, valóra válthatják számunkra mindezt.
1. Lyngurium
A lyngurium nevű drágakőről először Theophrasztosz tesz említést. Szerinte a lyngurium nem volt egyéb, mint megkövesedett hiúzvizelet. Theophrasztosz kövekről írt munkája még a reneszánszban is rendkívül népszerű volt. Középkori tudósok is ténykén állították a lyngurium létezését annak ellenére, hogy soha, senki nem látott még igaziból. Azt is tudni vélték, hogy a vadon élő hiúz vizeletéből jobb minőségű kő lesz, mint a szelídített hiúzéból, illetve a hím köve erősebb a nőstényénél. Állítólag azért nehéz ilyen követ találni, mert az állat elássa. Maga a kő tiszta sárga, és vonzó, már-már mágneses tulajdonságai vannak. De fontos, hogy nem csak fémekre hat.
Gyógyerőt is tulajdonítottak neki. Folyadékba téve feloldotta a vesekövet és gyógyította a sárgaságot. Más források szerint a gyógyuláshoz elég volt ránézni a kőre. Sőt, egyes vélekedések szerint a kő megváltoztathatta tulajdonosa nemét. A középkori szövegekben már képes volt megóvni a házunkat vagy személyünket a bajoktól, és különösen hatásos volt gyomor- és emésztési panaszokra. Viszont aki mást próbált gyógyítani vele, mint amire a közhiedelem szerint való, annak széttört a koponyája.
2. Ambrózia és nektár
Az ambróziáról közismert, hogy a görög istenek eledele, ennek köszönhetik halhatatlanságukat. Mindenféle legenda és mítosz övezi. Amikor az istenek elfogyasztják, ichor lesz belőle – az istenek vére –, amely szétárad a testükben. A gyermek Apollo pedig egy csapásra felnőtté serdült tőle. Ha egy halandó ambróziát fogyaszt, földöntúli szépséggé változik, mint amikor Athéné adott belőle a halandó Penelopénak. Senki sem tudja biztosan, mi is az ambrózia. Sokszor mondják, hogy egyfajta méz, de van, aki szerint egy gombafajta. Az ambrózia szóból ered a parlagfűfélék nemzetségének neve is, de miután a nemzetség maga újvilágbeli, az ókori görögök bizonyosan nem ismerhették.
3. Orichalcum
Az orichalcum kifejezést Homérosz, később pedig Platón használták egy ismeretlen fémre, amelyet állítólag az atlantisziak készítettek. Platón szerint ennek köszönhette Atlantisz a gazdagságát, csak az arany ért többet. Az "orichalum"- ot "hegyi réznek" fordította, de meglehetősen elnagyoltan beszél arról, pontosan mi is. Leírása szerint színe, mint a tűzé. Egy ókori forrás szerint a rezet valami különleges földdel vegyítették, amelyet csak a Fekete-tengernél lehetett megtalálni. A rómaiaknál már aurichalcumnak hívták és az arannyal rokonították.
Sokáig ugyanolyan mítosznak tekintették a létét, mint magának Atlantisznak, de 2015-ben búvárok találtak belőle egy 2600 éves hajóroncson, Szicília partjainál. Analizálás után 75-80% rezet, 15-20 % cinket, nagyon kevés vasat, ólmot és nikkel találtak benne.
4. A holdnyúl életelixírje
A néphagyomány és mitológia mindenféle élőlényekkel népesítette be a holdat. Közéjük tartozik a kínai holdnyúl. A legenda szerint amikor Buddha ételt kért az állatoktól, a nyúl volt az egyetlen, aki semmit sem tudott adni neki. Ezért a tűzbe vetette magát, hogy a saját testét kínálja fel. Hálából Buddha a holdra tette a nyulat. A bevállalós rágcsáló egy titokzatos anyagot készít ott, az életelixírt, melynek hozzávalóit egy béka fején keveri össze.
5. Léthé vize
A görög alvilágban öt folyó található: a Sztüx, a Kókütosz, a Phlegethón, az Akherón és a Léthé. Míg a Sztüx, a Kókütosz és a Phlegethón érintkezett valahol a halandók világával, a Léthé teljes egészében a föld alatt folyt.
Platón szerint aki iszik a Léthé vizéből, mindent elfelejt. Ezután újraszületve, tiszta lappal kezdhetjük új életünket. Trophóniuszban volt két forrás, a Léthé és a Mnémoszüné, amelyek vizéből – a beavatottság szimbólumaként – a jósnak innia kellett minden szertartás előtt, azaz mielőtt az istenek tanácsát kérte.
via Listverse
