Ausztrál, amerikai és kínai összefogásra volt szükség egy nagyszabású orvosi mentőakcióhoz, aminek során egy ausztrál expedíció résztvevőjét szállítottak haza az Antarktiszról.

Hogy az illetőnek pontosan mi baja esett, arról nem adtak tájékoztatást, csupán az derült ki: nem koronavírus-fertőzéshez köthető az állapota.

Az ötnapos művelet során hajókkal, helikopterekkel és repülőkkel szelték át a jégborította kontinenst - írja a Guardian.

Minderre azért volt szükség, mert az ausztrálok jelenleg nem rendelkeznek sítalpakkal felszerelt, interkontinentális repülőgépekkel, márpedig a sérült közvetlen hazaszállítását csak így lehetett volna egyszerűbben megoldani.

“Ez volt az egyik legkomplexebb és legbonyolultabb orvosi mentőakció, amire az emúlt években sor került” - mondta Kim Ellis, az Australian Antarctic Division igazgatója.

hirdetés

A gyengélkedő ausztrál a Davis kutatóállomáson tartózkodott, amikor a művelet elkezdődött. Véletlenül épp a közelben haladt el egy jégtörő hajó, ami egy kínai kutatóállomás felé tartott.

A kínai állomás helikopterei felvettek néhány ausztrált a Davis állomásról, és 40 kilométerre, a szárazföld felé szállították őket, ahol sípályát építettek ki, hogy egy amerikai repülőgép landolhasson.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés