Az államtitkár a szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban Szijjártó Péter kérdésére azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra.


Emlékeztetett, kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amelyből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik - amelyik Hongkongból tart Budapestre - éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, így "maszkban azt gondolom, hogy egy olyan nagyságrendet elérünk már, ami komolynak mondható" - tette hozzá Magyar Levente. Mint elhangzott, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkoknak száma.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!