Bár a Magyar Nemzeti Bank még 2014 július 4-én közölte, hogy visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a társasághoz, az azóta felszámolás alatt álló takarékszövetkezetnél zajló eljárás 5 év után jutott el odáig, hogy a árverésre bocsátják a cég egykori nagyértékű BMW-it.


Csődbe ment a legnagyobb takarékpénztár

Az orgoványi pénzintézet 28 ezer ügyfelét kártalanítják.

A takarékszövetkezet felszámolását végző Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. pályázati felhívása szerint két járműre lehet licitálni:

  • Egy BMW Active Hybrid 7.-re,
  • és egy BMW X6 XDRIVE 40D.-re.

Előbbi becsült értéke 4,5 millió, utóbbi 3,5 millió forint. Az autók 2010-es évjáratúak.

A jegybank korábbi közlemény szerint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnek 28 ezer betétese volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régiója volt.

A pénzintézetnél egyébként még javában zajlanak az eljárások. Nemrég az Index számolt be arról, hogy megismételt eljárást rendelt el másodfokon a Kecskeméti Törvényszék az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egyik ügyvezető igazgatója és munkatársai elleni ügyben, amelyben a vádlottakat csaknem 9 milliárd forint vagyoni hátrány okozásával vádolják.

Kiemelt kép: Ügyfelek várakoznak az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet kecskeméti fiókja előtt 2014. július 7-én, miután a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a pénzintézet engedélyét. (MTI / Ujvári Sándor)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!