Összeveszett a feleségével, ezért kiment a szabadba levegőzni egy olasz férfi, akit végül 450 kilométerre találtak meg az otthonától, írja a BBC.


A közösségi médiában csak Forres Gumpként emlegetett férfit hétfőn hajnali kettő órakor állította a rendőrség igazoltatni Fano városában az Adria partjainál egy héttel azután, hogy kisétált comói házából az ország északi részén.

A 48 éves férfit 400 euróra büntették a hatóságok a kijárási tilalom megszegéséért, a veszekedés ugyanis nem ad felmentést alóla.

A történetről elsőként az Il Resto del Carlino című bolognai lap számolt be, majd a teljes olasz sajtó lehozta az esetet.

Egyes kommentelők hősként tekintenek a férfire és kritizálják a rendőrséget, amiért ilyen súlyos bírságot szabtak ki rá. Sőt, van olyan, aki szerint kitüntetést kellett volna kapnia.

A híressé vált férfi a rendőröknek állítólak azt mondta,

gyalog jöttem idáig, nem használtam tömegközlekedési eszközt. Utam során találkoztam emberekkel, akik étellel és itallal kínáltak. Jól vagyok, csak kicsit fáradtan.

Átlagban napi 60 kilométert tett meg, a felesége pedig már jelentette az eltűnését.

Koronavírus - Még több hír a témában

Még ha nem is ad teljes védettséget a vakcina, a súlyos tünetek kialakulását meggátolja

Az NNK virológusa szerint várhatóan azoknak is többször be kell majd oltatniuk magukat, aki már átestek a fertőzésen.

"A győzelem napja" - kezdődik a tömeges oltás Nagy-Britanniában

"Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírják már" - ezt látták olvasóink a kórházakban


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!