Legmagasabb áron, 44 millió forintért Reigl Judit Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém című alkotása kelt el a Virág Judit Galéria Háború utáni és kortárs művek aukcióján. Az idén nyáron elhunyt Reigl az utóbbi években lett a legkeresettebb magyar kortárs művész. Most elkelt festményének vételára az e korszakából származó művei közül az eddigi legmagasabb nemzetközi árat jelenti.

Százmilliót is fizettek a képeiért, pedig csak élete utolsó éveire lett elismert festő

A múlt pénteken 97 éves korában elhunyt Reigl Judit annak ellenére sem tartozott a legismertebb kortárs festőművészeink közé, hogy az utóbbi évtizedben ő volt a legkeresettebb élő magyar festő. Miért nincs a neve akkor a köztudatban?

A galéria közleménye szerint Lakner László Rózsák című művéért 36 millió forintot fizettek. Több művész, Keserü Ilona, Fajó János, Konkoly Gyula, Frey Krisztián és Türk Péter is életműrekordot ért el, míg a lengyelországi siker után Bak Imre Fekete-fehér II. című műve itthon alkotói rekordnak számító leütési áron, 17 millió forintért kelt el.

A rendkívüli körülményekhez igazodva online rendezték meg az aukciót, amelyre a licitek telefonon, vételi megbízás alapján és online érkeztek. Már a korlátozó intézkedések bevezetése előtt is több mint 120 regisztrált tárcsa volt, ami a galéria szerint jól mutatja a magyar kortárs művészet iránti kiemelkedő érdeklődést. Az árverés 362 millió forintot meghaladó összleütési értékkel zárult.

Kiemelt kép: MTI / Oláh Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!