1615 főre csökkent Magyarországon az aktív koronavírusos betegek száma - derült ki a kormányzati honlap péntek reggeli bejegyzéséből. Ez 44 fővel kevesebb, mint az előző nap regisztrált adat. A hazánkban beazonosított fertőzöttek száma 24 óra alatt 37 fővel 3678-ra emelkedett.

Ismét három új halálos áldozatot regisztráltak, ezzel a járványban elhunytak száma 476 főre emelkedett, ugyanakkor 1578-an már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek harmada, 483 fő igényel kórházi kezelést, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

Ami a területi eloszlást illeti, Borsod-Abaúj-Zemplénben hárommal, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tizeneggyel kevesebb fertőzöttet regisztráltak, mint előző nap. Korábban ezzel kapcsolatban Müller Cecília azt mondta, hogy folyamatosan tisztítják a megyei adatokat, ezért fordulhat elő olyan, hogy "eltűnnek" regisztrált betegek. Ezzel párhuzamosan Budapesten 28, Pest megyében pedig 14 új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában.

Jelenleg az aktív fertőzöttek 44 százaléka , az elhunytak 61 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti, vagyis csütörtökről péntekre a fertőzöttek között csökkent, a gyógyultak között pedig nőtt a budapestiek aránya.

’Made

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!