A teljes állásban dolgozók átlagkeresete bruttó 428 ezer forint - ez a legfrissebb, idén szeptemberre vonatkozó adat a statisztikai hivatal adatai szerint. Ha a közmunkásokat nem néznénk, akkor 438 ezer forint lenne a bruttó átlagkereset.


A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 284 700 forint volt. (A kedvezményeket figyelembe vevő nettó átlagkereset közel 10 ezer forinttal magasabb.) Mindkettő 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az átlagbérnél pontosabb képet fest a jövedelmi viszonyokról az úgynevezett medián bér, vagyis az a kereset, amelynél ugyanannyian kapnak többet, mint ahányan kevesebbet. A bruttó kereset mediánértéke 349 300 forint volt, amely 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A bérdinamika ugyan magasnak tűnik, de mivel az árak is elszaladtak, az infláció felpörgött, kilencéves csúcsra ugrott októberben, és novemberre és decemberre inkább 7 százalék körülit várnak elemzők, ezért a reálbér alig emelkedik, 2-3 százalék körüli mértékben csupán.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!