A négynapos New Orleans-i swingerkonferencia szervezője azt mondja, a november 11-én kezdődő összejövetelen néhány nap alatt ötből negyvenegy pozitív tesztet produkáltak, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy minél előbb teszteltessék magukat és vegyenek részt kontaktkutatásban is. (Mondjuk kicsit erős lehet bevallani a hatóságoknak, hogy abban a néhány napban hány emberrel és miért volt kapcsolatod.)


Az NBC szerint a legtöbb érintettnél gyenge tünetek jelentkeznek, de legalább két ember "eléggé küzd és szenved". Az eseményen egyébként háromszázan vettek részt.

Nem tudjuk, hány ember teszteltette magát az esemény után és azt sem, hogy aki igen és pozitív lett, az vajon bevallotta-e nekünk

- mondta a szervező. Az eseményen egyébként többféle karszalag volt, amivel a résztvevők jelezhették, hogy van-e antitest a szervezetükben, illetve egy másikon az szerepelt, mikor volt utoljára negatív teszteredményük. A látogatóknak be kellett tartaniuk a távolságtartásra vonatkozó kéréseket és a nyilvános helyeken maszkot kellett viselniük. Az NBC megkereste New Orleans város vezetését is, akik azt mondták, hogy a konferenciának nem volt engedélye.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!