Idén májusban a bruttó átlagkereset 398 800 forint volt, 9,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/248298-845313-1665612008-204498-669101-1596182404-nyugdijemeles-1-e1596122574779.jpg)
Az első öt hónap átlagában 390 ezer forint volt a bruttó átlagkereset.
Ezek az adatokat árnyalja az, hogy a legkisebb vállalkozásoknál foglalkoztatottak nincsenek benne. Ugyanis a fenti átlagkereset a legalább öt főt foglalkoztató cégeknél, a költségvetési intézményeknél és a nagyobb nonprofit szervezeteknél dolgozók bérét veszi figyelembe, tehát a közmunkások keresete is beleszámolódik. Közmunkások nélkül csaknem 410 ezer forint bruttó átlagkeresetet mért a KSH.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 265 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el.
A bérek emelkedése ez alapján nem nagyon lassult a koronavírus-járvány alatt sem. Már azoknak a bére nőtt, akiknek megmaradt a munkahelye, és nem kerültek részmunkaidőre.