Néhány hete még csak negyvenet ismertek el. Egy brit lap szerint ugyanakkor már 6500 felett járhat a halálos áldozatok száma.


Először ismerte el a katari focivébé szervezőbizottságának főtitkára, hogy többszáz külföldi vendégmunkás halhatott meg az építkezések során, írja a CNN. Hassan al-Thawadi a TalkTV hétfői műsorában úgy fogalmazott, amikor Piers Morgan a halálos áldozatok számáról kérdezte:

Al-Thawadi ezután elmondta, hogy folyamatosan a körülmények és feltételek javításán dolgoztak a vébéhelyszíneken, és évről évre sikerült is fejlődni.

A katari Legfelsőbb Szállítási és Hagyományőrző Bizottság (SC) szóvivője kedden részben megerősítette a főtitkár egy nappal korábbi kijelentését. Azt mondta, hogy

A labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt néhány nappal egy katari kormánytisztviselő azt mondta a CNN-nek, hogy mindössze 3 haláleset történt az építkezéseken, és további 37 nem munkával összefüggő halálról tudnak.

A The Guardian tavaly arról írt, hogy 2010 óta, vagyis a világbajnokság rendezési jogának odaítélését követően 6500 dél-ázsiai vendégmunkás halt meg Katarban. Egy helyi kormánytisztviselő szerint a brit lap értesülése az országban tíz év alatt elhunyt összes bevándorló munkavállalót tartalmazza, nemcsak a vébével összefüggésben elhunytakat. Sokan közülük ráadásul az életkoruk, váratlan betegség vagy például közlekedési baleset miatt haltak meg. Állítása szerint az országban csak a vendégmunkások 20 százaléka dolgozik építkezéseken.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!