A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018-ban fogadta el a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. A döntés alapján a társaság köteles volt módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait annak érdekében, hogy a szálláshelyet keresők több és pontosabb információt kapjanak az árakról.


A nemzeti versenyhatóság most lezárta a vállalások teljesítésére irányuló utóvizsgálatát, melyet minden kötelezettségvállalás esetében lefolytat. Az ellenőrzés feltárta, hogy a nemzetközi cég nagyrészt végrehajtotta a határozatban foglaltakat, így a GVH eljárása elérte a fogyasztói tájékoztatás javításának célját. Ugyanakkor a kötelezettségvállalások nem teljesültek maradéktalanul, mert a vállalkozás nem igazolta a teljesítésre előírt határidő betartását, így a teljesítésére késve került sor. A vizsgálat emellett egyéb hiányosságot is talált, szintén a vállaltak végrehajtásának igazolásával kapcsolatban.

A versenyhivatal

  • 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre a mulasztásokért.
  • A kiszabott bírság nem terheli a magyar szállásadókat, a feltárt hiányosságok felelőse - így a GVH döntésének kötelezettje - ugyanis az ír székhelyű nemzetközi vállalkozás.

A GVH bírság kiszabása helyett bizonyos esetekben elfogadhatja a vállalkozások olyan kötelezettségvállalásait, melyek kompenzálni tudják a fogyasztóknak okozott hátrányt, vagy más módon közvetlenül szolgálják a közérdeket. A cégeket azonban ilyen esetekben hatósági előírás kötelezi a vállaltak végrehajtására, annak valamennyi elemével - így az igazolásra vonatkozó intézkedésekkel - együtt. Utóbbiak ugyanis fontos funkciót töltenek be a teljesülés ellenőrizhetőségében, így kihatnak a vállalások társadalmi hasznára is: az Airbnb esetében például a kötelezettségvállalás pontos végrehajtása mind a szállásadók, mind a fogyasztók széles körét érintette. A GVH ezért az előírt intézkedések teljesítését minden esetben a vállaltak egészére kiterjedően, szigorúan ellenőrzi.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!