Csütörtökön felkerült a kormány honlapjára a Miniszterelnökség által megítélt támogatásokat részletező lista. Az összegzésben csak a januárban tető alá hozott megállapodások szerepelnek, eszerint

  • 505 millió forintos adományt kap az AVSI Alapítvány az aleppói Szent Lajos Kórház, a damaszkuszi Francia Kórház és a damaszkuszi Olasz Kórház egy éves működésének biztosítására,
  • 261,1 millió forintot juttat a Miniszterelnökség az Erbili Káld Katolikus Érsekségnek az Alkosban található iskola újjáépítésére,
  • 320 millió forint jut a Richárd Testvér Kongói Betegekért Alapítványnak a kongói Mbuji Mayi városában található Centre Ophtalmologique St Raphael épület- és műszerfejlesztése és a távoli orvosi vizsgálatok lefolytatása céljából,
  • szintén 320 milliót juttatnak a Szír Katolikus Egyház Moszuli Érsekségének,
  • és 320 millióval támogatják a Szír Ortodox Egyház Moszuli Érsekségét is.

Három napja derült ki, hogy Magyarország kétmilliárd forintot ad két mexikói templom újjáépítésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentése szerint az egyik egy vidéki kolostor, a másik pedig a Jézus Szíve templom Mexikóváros központjában. Az utóbbinak több magyar művészeti vonatkozása van, ablakainak festett üvegei például magyar szenteket ábrázolnak.

Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány mexikói templomok újjáépítésére

Erről Szijjártó Péter ír alá megállapodást a latin-amerikai országban.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a legutóbbi kormányinfón jelentette be, hogy döntöttek a szíriai Homsz város lakóházainak felújításáról, erre 318 millió forintot szánnak, valamint további 794 millió forintot adnak a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyháznak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!