Kanadai hatóságok széles körű nyomozásba kezdtek, hogy kiderítsék, milyen események vezettek ahhoz, hogy a hétvégén 38 halott kutyakölyök került elő egy repülőből a torontói reptéren, írja a Ladbible.


A hivatalos szervek szerint legalább 500 francia bulldog kölyköt vittek a Ukraine International Airlines (UIA) egyik járatán, ezek közül 38 nem élte túl az utat. De az életben maradt állatok is nagyon megszenvedték az utazást, többen közülük kiszáradás tüneteit produkálták, hánytak és legyengültek. Egy szemtanú, aki egy másik állatra várt a reptéren, azt mondta, horrorisztikus volt a látvány, "igazi rémálom".

Kanadának és a szövetségi kormánynak meg kell változtatnia a szabályokat a kölykök behozatalára vonatkozóan.

Ezt már Scott Weese, a University of Guelph professzora mondta, aki szerint az igazi probléma az, hogy nagyon sok kanadai akar olyan kutyát tartani, amelyeket a tengeren túlról lehet beszerezni, és amíg kereslet lesz, nem zárhatóak ki a jövőben sem a hasonló esetek.

Az történtekkel kapcsolatban megszólalt az UIA is, közleményükben azt írták, együttérzésüket fejezik ki a tragédia miatt, és mindenben együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy mégegyszer ne fordulhasson elő hasonló eset a járataikon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!